Végre! Vége! Vakáció!

Írta:
2017. június 15. 17:12 (csütörtök) /

Hivatalosan ugyan csak holnap (június 17.) kezdődik a diákok legkedvesebb „tantárgya”, a nyári szünidő, a Csiky Gergely Főgimnáziumban tegnap megtartották az V–VII. és IX–XI. évfolyamok évzáró ünnepségét.

Az iskola Tóth Árpád Termében zajlott az esemény dr. Muntean Tibor igazgató,

Tóthpál Renáta aligazgató és Lészay Ildikó, az iskola szülőbizottságának alelnöke, valamint a diákok, pedagógusok, szülők, hozzátartozók jelenlétében.

„Végre, vége! Kellemes vakációt kívánok mindenkinek!” – a főgimnázium igazgatója rövid és velős beszédét a jelenlévők vastapssal díjazták, majd a szaktanárok és osztályfőnökök kiosztották a szinte megszámlálhatatlan tantárgyversenyek, vetélkedők helyi, megyei, országos és nemzetközi szakaszain eredményesen szereplő diákoknak az okleveleket, különdíjakat, a Böszörményi-díjakat, a könyv- és egyéb jutalmakat. Az osztályfőnökök a tanulmányi eredményeket hozták nyilvánosságra, és díjazták ezért a tanulókat.

A díjakat, ajándékokat idén is a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.

A közoktatásban részt vevő tanulók többségének nyári vakációja június 17-én, szombaton kezdődik. Ám a VIII. osztályt végzettek június 19-én, hétfőn kezdik országos felmérő vizsgáikat, amelynek eredményei alapján kerülhetnek be a középiskolai oktatásba.

A szaklíceumi és a szakiskolai osztályok jelenleg is gyakorlati tevékenységet folytatnak, számukra ennek végeztével kezdődik a vakáció.

Hozzászólások