Villanások egy 60 éves érettségi jubileum hátteréből

2017. május 8. 18:28 (hétfő) /

Nem várt, nem is mindennapi intézkedések bolygatták fel 1954-ben az aradi magyar diákok életét.

A Kereskedelmi Középiskolában véget vetettek a magyar nyelvű oktatásnak. A végzős osztály még befejezhette az 1954/55-ös tanévet, de a mögöttük lévő diákokat szélnek eresztették, más középiskolákban folytathatták tanulmányaikat. Az 1-es ipari középiskola X. és XI. osztályos tanulói 1954-be érettségizhettek. Magyar nyelvű osztály 1980-ban indult újra.

Az egykori „Zárda” épületében 1948-ban létesített Magyar Pedagógiai Leányiskola ideje is „betelt”. A két felső osztály tanulói 1955-ben és 1956-ban még képesítőzhettek, a többiek, egy év „képzős” élet után újra kezdték a VIII.-at.

A Püspökség (Batthyány) utcai épületben, a gesztenyefa árnyékában, 1954 szeptemberében a 4-es Számú Középiskola mindössze őt tanévre „mért” élete indult be.

A négy kezdeti VIII. osztály, időközben kettőre zsugorodott. A szovjet rendszerű X. osztályos oktatás szerkezetének megfelelőn 1957-ben 72 tanuló jelentkezett érettségire.

Az aradi magyar nyelvű napilap, a Vörös Lobogó június 2-i számában búcsúztatta a két végzős osztályt: Hetvenkét diáklány indul… Eredetileg nem ez volt az írás címe, de a cenzúra nem helyeselte a Hetvenkét kislány mosolyog az égre bevezetőt.

Pedig mosolygósak, kedvesek, fegyelmezettek, okosak és szépek is voltak a X. a és X. b diáklányai.

E sorok írója egyetlen itt felejtett „hírmondóként” készül arra, hogy május 13-án, a két elhunyt osztályfőnök – HUSZTIK KATALIN és BENKERT KLÁRA – helyett, 2007 és 2012 után harmadik alkalommal is megtartsa a jubileumi osztályfőnöki órát.

Szép és megható, de egyben szomorú is lesz ez a találkozó.

Hozzászólások