Virágágyások-e vagy szabadon vonuló csorda?

Írta:
2010. május 2. 19:37 (vasárnap) /

Kisiratoson valamikor 480-500 tehén járt naponta a legelőre, illetve onnan haza. Út közben a tülekedés, vagy az „illemhiány” miatt tönkretették az utcákon kialakított zöld övezeteket, virágágyásokat vagy ürülékükkel végigpotyogtatták az utat.

Igen ám, csakhogy a kisiratosiak szeretik a szépet, a házuk elejét is egyre többen csinosították, miközben a legelőre járó tehenek létszáma is szinte a tizedére csökkent, utóbbiakkal szemben nőtt az elégedetlenség. Mivel a legeltetési időszak május 1-jén indul, a tehenészek már két héttel előbb találtak egy olyan családot, amelyiknek a tagjai vállalták a 40-nél valamivel több tehénnek a legelőn történő őrzését, aminek a díjszabásában meg is egyeztek, tehát kezdődhetett a legeltetés. Amelyiknek az első napja után a fél falu a polgármesteri hivatalban méltatlankodott a jámbor kérődzők által okozott utcai károk, a felfordulás miatt. A község vezetősége azt mérlegeli, melyik álláspontot érvényesítsék: hagyják-e a tehenes gazdákat boldogulni azáltal, hogy eltűrik-e a szabadon vonuló csorda által naponta okozott kellemetlenségeket vagy megóvják a település tisztaságát, rendjét?

A kérdésben sürgősséggel összehívott képviselőtesti ülés tagjai több mint kétórás vitát követően úgy döntöttek, hogy a legelő, természetesen az állattartóké, akik azt díjmentesen használhatják, de a tehenét minden gazda kötőféken vezesse a legelőre, illetve onnan haza. Az állattartók viszont nem hajlandók betartani a községi tanácsi határozatot, mivel a teheneknek naponta a legelőre, illetve onnan történő hazavezetése igen körülményes, fáradságos, időigényes. A patthelyzetre egyelőre nem született megoldás, Almási Vince polgármester a kényes kérdésre keresi a mindkét fél számára elfogadható változatot, egyelőre eredménytelenül. Könnyen meglehet, a kecske és a káposzta történetével közeli rokonságot mutató kisiratosi kérdésre, mindkét fél számára elfogadható, békés megoldás nem is létezik, ezért Almási Vince polgármester nincs irigylésre méltó helyzetben.

Hozzászólások