Vissza nem térítendő uniós és hazai támogatások széles választéka

2017. november 28. 19:51 (kedd) /

A mezőgazdaságtól az információs technológiáig szinte mindegyik ágazatból voltak érdeklődők november 23-án a marosvásárhelyi CEPU pályázati tanácsadó és pályázatíró iroda Temesváron szervezett konferenciáján. Sokan közülük vállalkozásalapítás előtt állnak, mások már elindultak az úton vagy épp terjeszkedni akarnak.

„Azt tapasztaltuk, hogy jórészük nagyon tájékozott, látszik, hogy utánanéztek a dolgoknak, ami egyrészt a mi munkánkat is megkönnyíti” – mondta Claudiu Fișcă, a CEPU key account menedzsere, aki a Continental Szálloda előadótermében vázolta fel a vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatos tudnivalókat, majd a találkozó második felében egyenként válaszolt felmerülő kérdésekre. Vele párhuzamosan kolléganője, Axente Maria is útbaigazításokat adott az érdeklődőknek.

 

Alkalom a személyes találkozásra

 

A jelenlévők a helyszínen értesültek a közelgő európai uniós és hazai pályázatokról, a részvételi, jogosultsági feltételekről, és már első körben felmérhették, jelenleg hol tartanak és beleillenek-e valamelyik kategóriába vagy sem. „Amikor kiderül, hogy egy cég két, három vagy akár négy programban is indulhat, közösen mérjük fel, melyik a legmegfelelőbb számára” – árulta el Claudiu Fișcă.

 

Számos lehetőség közül lehet választani

 

Az európai uniós vagy hazai pályázati kiírások egy része kizárólag a vidéki,  másik része pedig a városi cégekre vonatkozik, de vannak mindkettőre egyaránt érvényesek is. Emellett azt is érdemes megnézni, hogy az újonnan vagy a jó pár éve alapított vállalkozásokat szólítják-e meg a kiírások, de az alkalmazottak száma is sokat nyomhat a latban. A vissza nem térítendő támogatások odaítélésénél figyelembe veszik, hogy a jelentkező nyereséges volt-e az elmúlt pénzügyi évben, tartozik-e az államnak, milyen tevékenységre pályázik, hány munkahelyet teremt a pályázat által és sok esetben a lezárt pénzügyi évek eredménye is kulcsfontosságú.

 

Az ötlettől a megvalósításig

 

Elsősorban megvalósítható ötletekre van szükség, amelyek a vissza nem térítendő támogatások odaítélése után is megállják a helyüket. Nem érdemes például megígérni, hogy húsz embert alkalmazunk, ha később nem tudjuk teljesíteni, illetve kifizetni a munkájukat. Épp ezért a sikeres pályázás és kivitelezés egyik alapfeltétele egy jól kidolgozott üzleti terv, amelynek megfogalmazásában tapasztalt tanácsadó cégek segíthetnek. Természetesen az elhivatottság és a kitartás is sokat nyom a latban.

 

Kecsegtető távlatok

 

Javában zajlik az Európai Unió 2014–2020-as időszakra meghirdetett keretprogramja, amelyben közel 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére, ebből csaknem 3,5 milliárd a kis- és közepes vállalkozásoknak (KKV) van szánva.

Az elmúlt több mint tíz évben számos vidékfejlesztési, mezőgazdasági, termelési, turisztikai stb. projektet sikerült megvalósítani, közutakat, vasutakat korszerűsítettek, építettek, emellett körülbelül 51 000 új munkahely jött létre a kis- és középvállalkozásoknak kiírt programoknak köszönhetően.

Farkas-Ráduly Melánia

Hozzászólások