Szerda, 2018. február 21., 11.17

Winkler Gyula: Legyen vége az adópolitikai kísérleteknek

Az RMDSZ szerint fiskális fegyelemre, kiszámítható és hiteles adópolitikára van szükség, meg kell állítani az adóügyi kísérletezgetéseket, jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke Déván tartott sajtótájékoztatóján.  

 

 „Reméljük, hogy a kormány és a pénzügyminiszter cseréjével lezárult az úgynevezett adóforradalom. (...) Kijelenthetjük, hogy 2017-ben az adópolitika paródiájának voltunk tanúi” – bírálta Winkler Gyula az új adózási intézkedéseket, módosításokat, az ezzel járó jogszabályi összevisszaságot. Az EP-képviselő rámutatott, hogy ez az „adózási paródia” minden társadalmi réteget érintett, ugyanakkor kihatott az üzleti szférára is. 

 

Hogy az üzleti szférát mennyire negatívan érintette ez a kiszámíthatatlanság, az is egyértelműen jelzi, hogy a tavalyi évben 8257 cég esetében indult el a fizetésképtelenségi eljárás, ez jelentősen több, mint egy évvel korábban. (...) Ez felszámolt munkahelyeket jelent, de azt is, hogy a cégek nem tudtak a beszállítóiknak fizetni, és mindez természetesen láncreakciót eredményez” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy a kelet- és közép-európai államokhoz képest itthon kétszer nagyobb a fizetésképtelen cégek száma. Winkler kitért arra is, hogy a munkaerőhiány a másik nagyon fontos probléma, amellyel a vállalatok küzdenek, sok olyan cég is van, amely emiatt zárta be a kapuit.

 

Az RMDSZ fontosnak tartja a szegénység felszámolását és az életszínvonal növekedését, emelte ki az EP-képviselő. „Romániában a szegénység és a társadalmi kirekesztettség égető probléma, sajnos nem csökken, hanem épp ellenkezőleg nő a nehéz helyzetben élők száma. Az Európai Unióban ilyen tekintetben Romániában vannak a legnagyobb egyenlőtlenségek. A legszegényebbek 7,2-szer keresnek kevesebbet, mint a társadalom leggazdagabbjai” – ismertette Winkler Gyula. Véleménye szerint egy koherens adópolitika hozzájárulhat az életszínvonal növekedéshez és ezáltal a szegénység csökkenéséhez. Az RMDSZ nem ért egyet az olyan intézkedések bevezetésével, mint a megosztott áfabefizetés vagy a háztartási adó, ez utóbbival ráadásul semmi egyebet nem lehet elérni, csak azt, hogy adminisztratív szempontból megterhelnék az államot. Az RMDSZ fenntartható fejlődést szorgalmaz, amely beruházásokra épül és nem a fogyasztásra alapszik, ahogy jelenleg történik.

Mindannyiunkat érint az EU 2020 utáni költségvetése

 

A bukaresti kormánynak elkötelezetten és sokkal aktívabban kell részt vennie az EU következő többéves keretköltségvetésének (MFF) vitáján, mert az minden tagállamnak fontos kérdés, különösen, hogy Nagy-Britannia 2019 márciusára időzített kilépése meghatározza a következő ciklust, ugyanis jelentősen kisebb költségvetést eredményez, és ez már most vitát szült, mutatott rá Winkler Gyula. Becslések szerint a Brexit miatt az EU költségvetése legalább kilencmilliárd euróval csökken, de akár 14 milliárdos különbség is elképzelhető.

 

Az Európai Parlamentben már megkezdődtek a viták a 2020 után következő költségvetési ciklusról, az Európai Bizottság képviselői jelezték, hogy idén májusban mutatják be a költségvetéstervezetet. „Egyes tagállamok a költségvetés csökkenéséből kiindulva a kiadások mérséklését javasolják. De honnan fogják visszavágni a kiadásokat? Vannak olyan hangok, amelyek a Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Politika alapjait csökkentenék, ez Románia számára a két legfontosabb közpolitika, hiszen innen kapja a legtöbb finanszírozást. 2014–2020 között a Románia által lehívható keret több mint 40 milliárd euró, ebből 22 milliárdot a Kohéziós Politika alapjából biztosítanak. Meg kell védenünk ezt a két közpolitikát, mert ez Románia érdekét szolgálja” – magyarázta Winkler Gyula. Ez azért is nehéz feladat Brüsszelben, mert Románia nagyon alacsony arányban használta fel a kohéziós alapokat, ismertette a helyzet fonákságát az EP-képviselő. „Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy mennyire fontos Románia számára, hogy az elkövetkezőkben is a jelenlegi szinten maradjon a Kohéziós Politika finanszírozása, akkor megkérdezik tőlünk, hogy 4 év alatt miért kevesebb mint 3 százalékát használtuk fel ennek az alapnak, vagyis a 22 milliárd euróból kevesebb mint egymilliárdot hívtunk le. Remélem, az új kormány ezt a problémát a megfelelő komolysággal kezeli” – hangsúlyozta.

 

Az RMDSZ-nek fontos kérdés a Kohéziós Politika jövője és a többéves pénzügyi keret paramétereinek megtartása, ezért egyetért a tagállamok hozzájárulásának növelésére vonatkozó európai bizottsági javaslattal, amelyet Magyarország és Lengyelország is támogat. „A tagállamok a GDP bizonyos százalékával járulnak hozzá az EU költségvetéséhez, a hozzájárulást pár tized százalékkal növelnék meg, tehát ez nem nagy emelés, viszont kiegyenlítené a Nagy-Britannia kilépése okozta hiányt” – tette hozzá.

 

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu