Zöldre futnak

Országos elsők között áll az Arad Megyei Határrendőrség az illegális határátlépéssel próbálkozók lefülelését illetően, az idei év kilenc hónapos eseményét tömörítő statisztikájuk szerint erőteljes növekedés tapasztalható ezen a területen.
A most nyilvánosságra hozott adatok szerint a megyei határátkelők továbbra is fontos kapui a keletről nyugatra vándorló, különféle állampolgárságú, hamis iratokkal próbálkozó személyeknek. Ezen a téren is határozott emelkedés történt a tavalyi évhez képest. A legforgalmasabb, leglátogatottabb továbbra is Nagylak.
Mihaela Leş szóvivő szerint látványos változások történtek a határt átlépő külföldi gépjárműveket illetően is, több mint 40%-al több külföldi rendszámú gépkocsit számoltak az Arad megyei határátkelőknél. 12%-al nőtt a határt átlépő magánszemélyek száma is.
Ami az illegális kivándorlókat illeti, sokkal több szökésben lévő személyt fogtak el a zöldhatárnál idén, mint tavaly. Élen járnak a moldovai állampolgárok, akik rendszerint hamis román útlevéllel vagy személyazonosságival próbálnak átszökni a határon. Utánuk következnek a török állampolgárok, ők hamis bolgár iratokkal próbálkoznak és általában hármas, hatos csoportokban buknak le a zöldhatárnál. Szintén sok, afro-ázsiai országokból származó személyt is letartóztattak. Ők az országba való bejutásuk után különféle járműt bérelnek, majd az estét kivárva, csoportosan, családostól, gyalog nekivágnak a mezőnek.
Idén a megyei határrendőrök összesen közel 500 személy ellen indítottak eljárást illegális határátlépés, illetve határátkelési kísérelt gyanújával.
Néhány látványosabb idei eset közül megemlíthető az augusztus 12-i, nagylaki, amikor egy híján húsz moldovai állampolgárt találtak egy kamionban. Rá két napra, szintén Nagylaknál újabb 11 moldovaira bukkantak egy ciszternás járműben. Szeptember másodikán egy TIR csomagterében 12 török állampolgár, öt napra rá pedig szintén egy teherautóban 9 török és 2 iraki állampolgár akart kiszökni. Szeptember 12-én egy NATO-KFOR gépkocsiban közel 20 szerb állampolgár (köztük három gyerek) bújt meg a külföldre jutás reményében és lehetne még sorolni.
Jelentős emelkedést észleltek a kábítószer-csempészet területén is: az idei évben 147, 079 kg drogot foglaltak le a megyei határátkelőknél a tavalyi év hasonló időszakában elkobzott 54 kg-hoz képest. A leggyakrabban a heroint csempészik, idén összesen 143 kg-ot akartak észrevétlenül becsempészni.
Kétségkívül még mindig keresett a csempészett cigaretta, ebből idén a határrendőrök a fináncok együttműködésével mintegy 10 500 000 lej értékű szállítmányt koboztak el. A dohányárut leggyakrabban gyümölcsöt, illetve zöldséget szállító kamionokba rejtették speciálisan megépített rekeszekbe.
„Az Arad Megyei Határrendőrség új paramétereket tart szem előtt, főként ami az intézmény fejlesztését illeti a Schengen-térséghez való csatlakozás függvényében. Erre már elkezdődött a személyzet felkészítése és az infrastruktúra modernizálása, főként a számítástechnika területén” – nyilatkozta Ioan Handra megyei főfelügyelő.













