Krassó-Szörény
Augusztus 20-án csupán néhányan gyűltek össze Boksánbányán megemlékezni nemzeti ünnepünkről. Tóth János RMDSZ elnök elmondta, hogy székház hiánya miatt, Theer József kulturális felelős házánál gyűltek össze. ![]()
1990 óta Resicabányán is szabadon emlékeznek meg kisebb-nagyobb rendezvény keretében a magyarok első és szent királyáról, I. Istvánról. ![]()
A karánsebesi repülőtéren szervezték meg vasárnap az országos motorkerékpár bajnokság gyorsasági futamát. A balesetektől beárnyékolt versenynek egy ámokfutó autós vetett véget, aki behajtott a versenypályára a rajthoz állt versenyzők közé, majd elgázolt néhány nézőt is. ![]()
Demeter András István, a Román Rádiótársaság elnöke, elfogadva Doru Dinu Glăvan főszerkesztő meghívását, részt vett a Rádió Resica tizennégy éves fennállásának ünnepén, amely a megyei tanács nagytermében kezdődött és a Hotel Rogge Szálló éttermében rendezett fogadáson folytatódott. ![]()
A Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) július 22–25. között szervezik meg a hagyományos szabadtéri dzsessz-fesztivált. Az 1997-ben két naposnak indult fesztivál mára négy naposra terebélyesedett, világhírű zenészek részvételével. ![]()
A resicabányai tulipánfák, melyek közül három a rendőrség övezetében, kettő pedig a Lunka elején lévő kis parkban található, az idén is virágba borultak, mégpedig annyi virágot hoztak, amire még nem volt példa, mióta figyelemmel kísérjük őket. ![]()
Az árvízkárosultak javára történő adománygyűjtést hirdetett meg július 5–15. között Krassó-Szörény megye prefektúrája, Resicabánya város helyi tanácsa, valamint az Erdészeti Igazgatóság. ![]()
Érdekes, dugóhúzóra emlékeztető cserjék egész sorát helyezték ki a napokban Resicabánya főutcájának is nevezhető Bd. 1 Decembrie 1989 sugárút egy szakaszára. ![]()
A 36 hónapon átívelő és az ország kilenc megyéjében – Arad, Krassó-Szörény, Dolj, Gorj, Hunyad, Mehedinţi, Olt, Temes és Vâlcea – alkalmazandó pályázat akcióit, rendezvényeit összehangoló Vâlcea Szakképző Központ Alapítvány első számú együttműködő partnere az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara. ![]()
Resicabányán a Városháza és a Megyeháza mögötti, már eléggé rég lezárt területet július 6-án adták át új rendeltetésének. ![]()
Mihai Stepănescu polgármester április végén tett kijelentésére, miszerint egy hónap múlva Resicabányán egyetlen kátyú sem lesz, július elején is visszatértünk és örömmel állapítottuk meg: kátyú ugyan még most is van, de egyre kevesebb. ![]()
Krassó-Szörény – Ha valaki nem tudná, hogy tilos virágot szakítani a
közterületekről, parkokból vagy azt, hogy a csomagolóanyagokat a kukába illik
dobni és tisztán kell tartani a
környezetet, nos, az tudomást szerezhet minderről. ![]()
A kedd esti felhőszakadás nyomán kialakult katasztrófahelyzet miatt szerdától nem közlekednek a vonatok Örményes és Teregova (Krassó-Szörény megye) között. ![]()
Az Aihan Omer távozását követően vezetőedzővé felkent Gligor Czarinak továbbra is bizalmat szavazott a Resicabányai UCM férfi kézilabda-együttes vezetősége – a döntésben bizonyára nagy szerepe volt a bajnoki ezüstérem, valamint a Román Kupa elhódításának is. ![]()
















