Vasárnap, 2008. július 20., 22.02 – Illés
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

Ízirájdereseket akarnak a rendőrök

Ízirájdereseket akarnak a rendőrök

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a közlekedési balesetek számának a csökkentésére helyezték a hangsúlyt a rendőrök, az első félévben azonban nem sikerült tervük. Teljes anyag


Polaris
Ostafciuc alelnök lett

Ezen a hétvégén Brăilán tartották a megyei önkormányzatok szövetségének (UNCJR) szokásos, éves közgyűlését, amelyen Arad megyét Iosif Matula alelnök képviselte. Teljes anyag


„Megérdemlik a szép ünnepet”

Ma a délelőtti szentmisével, a tájház-látogatással és sportvetélkedőkkel véget ért a VII. Kisiratosi falunapok háromnapos rendezvénysorozata. Teljes anyag


Japán orvosi felszerelések a dévai kórháznak

Kanji Tsushima nagykövet jelenlétében, a dévai kórház ortopédia osztálya átvette a Japán állam részéről kapott orvosi felszereléseket. Teljes anyag


Matula elégedett

„Ezek a jelek bebizonyítják, hogy a Ryanair által a megyei önkormányzatra gyakorolt nyomásnak kizárólag pénzügyi okai voltak” – nyilatkozta Iosif Matula. Teljes anyag


Sörgyári baleset Lámkeréken

A felszerelések automata mosását végző tömlők egyike okozta a munkabalesetet a Fehér megyei sörgyárban. Teljes anyag


Karsai József

Gyakorlatilag megszűnt a blokád Békés megye déli részének összes dinnyefelvásárló-telepe előtt vasárnap délutánra, mert a kereskedők immár mindenhol megadják a gazdák által követelt 30 forintos felvásárlási árat – közölte Karsai József az MTI-vel. Teljes anyag


Kanji Tsushima

Szombaton a dévai önkormányzat díszpolgárrá avatta Kanji Tsushimat, Japán bukaresti nagykövetét, illetve Daniel ortodox pátriárkát. Teljes anyag

A vásárra sok fiatal szokott kilátogatni

Idén is megszervezik a hagyománnyá vált găinai leányvásárt, a kétnapos eseményen Arad megye is képviseltetik. Teljes anyag

A jazz ünnepe

Több, mint tízezer ember, közöttük sok külföldi érkezett most hétvégén Szörényordasra és Temesfőre, a július 18–20. között megtartott, minden eddiginél rangosabb nemzetközi dzsesszfesztivál hírére. Teljes anyag


Egyelőre dolgoznak rajta

A polgármesteri választások után, Tompaházán a volt, s egyben az új polgármester, aki egyben a község orvosa is betartja ígéretét, mivel a munkálatok a hídnál, amely össze fogja kötni a falut Nagyenyeddel, s ezáltal megrövidíti a városig való utat, már a vége felé járnak. A határidő szeptember 15-én jár le. A munkálatok majdnem 7 milliárd régi lejbe kerülnek, ezt a pénzt a helyi tanács és a román kormány biztosította. Teljes anyag

Szászváros központjának tavaly elkezdődött felújítása még sok meglepetést hozhat – véli Mihai Căstăian régész

A történelem újabb nyomai kerültek felszínre Szászvároson, ezúttal a két műemléktemplomhoz vezető várkapu előtti utcán. Az önkormányzat ugyanis idén tavasszal elkezdte a város régi központjának felújítását, s ennek keretében új burkolattal készülnek ellátni a ma Nicolae Bălcescu nevet viselő régi főutcát is. Teljes anyag


Karambol a lugosi úton

Súlyos baleset történt csütörtökön Györöd község határában, a 6-os országúton. Teljes anyag

A halálba vitte az útja azt a Brádról származó 41 éves férfit, aki csütörtök este tragikus balesetet szenvedett Ioneşti helység közelében. Teljes anyag


Kés

Egy amerikai férfi beperelte a Subway queensi éttermét, mert egy 17 centis kést talált két hete a szendvicsében. Teljes anyag

Ha netalántán valamilyen sürgős vagy nem sürgős ügyben utazni kell, az érintett számolgat, melyik lenne az olcsóbb megoldás; a benzin elég drága, nagyobb távolságnál bicikliről szó sem lehet, így marad a vonat és a vasúttársaság szolgáltatásai. Teljes anyag


A Polgármesteri Hivatal közlekedési bizottsága jóváhagyta a város déli kerületeiben néhány forgalmas utca egyirányúsítását. Teljes anyag

Nagyiratos községben nagy port vert fel az SZDP színeiben, a nagyvarjasi Szénási Sándor alpolgármesterré történt megválasztása. Hogy új tisztségében mit tart a legsürgősebb teendőknek, megkérdeztük tőle. Teljes anyag


Egy hét maradt a megegyezésre

Egy hét maradt az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti választási együttműködéshez szükséges megegyezésre. Amennyiben nem jutnak egyezségre, az RMDSZ önállóan indul az őszi parlamenti választásokon. Teljes anyag

Az aradi fegyház helyzete a Legfelsőbb Bíróságon

A Legfelsőbb Bíróságra adja be július 21-én az aradi fegyházban tapasztalt „szabálytalanságokat” és „visszaéléseket” Nati Meir képviselő, aki pár nappal ezelőtt látogatott Aradra, pontosabban a fegyházba. Teljes anyag


Román–francia tudományos kutatási együttműködés

Szombaton délben bensőséges ünnepséggel fejeződött be az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem Természettudományi Karán a tizennegyedik alkalommal megrendezett frankofon nyári egyetem. Teljes anyag

Készülődés a palacsintafesztiválra

Már javában folynak a készülődések Menyházán az idei palacsintafesztiválra; a hétvégén, július 26–27-én megszervezendő esemény a nyolcadik kiadásához érkezett. Teljes anyag