Vasárnap, 2008. július 20., 10.50 – Illés
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

A magyarokat kihagyták a szerb kormányalakításból

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
  
Csütörtök, 2008. május 15., 21.30

Szerbiában zajlanak a kormányalakítási tárgyalások, a felek még nem terítették ki lapjaikat, az ütőkártyákat a végére hagyják. A helyzetelemezők úgy tudják, hogy a szocialista párti vezetők a Borisz Tadic államfő által vezetett Demokrata Párttal való koalíciót látja érdekei szempontjából megfelelőbbnek, ám a tagság nagyobbik része a radikálisokat részesítené előnyben.

A Magyar Koalíciót eddig senki sem hívta tárgyalni a megalakítandó kormányról. A konzultáció jelenlegi szakaszában ugyanis nem sokat nyom a latban a négy mandátuma. Az csak azt követően értékelődhetne fel, ha létrejönne a demokrata-szocialista koalíció, amelyhez nem csatlakozhatnának a liberálisok a szocialista elutasítás miatt.

A Demokrata Párt valószínűleg úgy gondolja, hogy kár előre tanácskozni arról, ami még nem teljesen biztos, s úgy vélik, hogy a magyar pártok bármikor „leakaszthatók a szögről”, amikor éppen szükségük lesz rá, hiszen azok a másik oldallal úgysem szövetkezhetnek, s nem is vehetnék magukra egy olyan politikai lépés súlyát, hogy miattuk nem jöhetne létre az Európa-barát kormány.

A FoNet hírügynökség ma megkérdezte Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, a koalíció vezetőjét, hogy a magyar pártok számára elfogadható partner-e a Milosevic által létrehozott Szerbiai Szocialista Párt. A magyar politikus igennel válaszolt azzal, hogy a magyar pártok számára a szocialisták elfogadhatók, ha az Európai Szerbiáért pártszövetség számára is azok. Válaszával arra is utalt, hogy kész csatlakozni a Demokrata Párt, a vele szövetséges pártok, valamint a szocialista párt koalíciójához. Ha ez létrejön.

Ha pedig létrejön, akkor a kormány alelnöke állítólag Ivica Dacic szocialista vezető lesz, a nagyberuházások minisztere pedig az a Milan Mrkonjic, aki Milosevic hatalma idején is ezt a feladatot látta el. A szocialisták azonban azt is feltételként szabták, hogy ne üldözzék tovább a Milosevic családot. A hágai kiszolgáltatások leállításának feltételét most senki sem említi.

Belgrádi értesülések szerint már eldöntött tény, hogy a Alekszandar Vucic, a Radikális Párt főtitkára lesz Belgrád polgármestere, mégpedig szocialista támogatással. Ezt a lépést a megfigyelők kétféleképpen magyarázzák. Az egyik, hogy ez része egy politikai alkunak, hogy a szocialisták Belgrádban a radikálisokat, országos szinten a demokratákat segítik hatalomra. A másik szerint viszont ez annak a jele, hogy Dacicék mégis választottak, s nemcsak Belgrádot éri az a szégyen, hogy szélsőséges párt kerül kormányra.

(FH)

 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. május 17., 07.53

Vagyis még nem dőlt el semmi, de már tényként árulják a médiák.