A PSD alelnöke kemény választ ígért

Írta:
2018. május 21. 16:49 (hétfő) /
A szociáldemokratáknak „kemény választ kell adniuk az ország és a kormány destabilizására tett kísérletre” – jelentette ki szombaton Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke. „A megbeszélés legfontosabb témája a Ludovic Orban által tett feljelentés volt, amelyet Románia miniszterelnöke ellen nyújtott be. Azt hiszem, hogy az egyhangú szavazás, amely során elfogadták a miniszterelnököt támogató határozatot, mindent elmond arról is, hogy a nyugati régió szervezetei csak egy üzenetet közvetítenek, mégpedig azt, hogy nem nézhetjük passzívan, hogy lejáratják Románia miniszterelnökét. Egy ilyen helyzetben a PSD-nek egységről és szolidaritásról kell tanúbizonyságot tennie” – mondta az alelnök. 

Hozzászólások