Péntek, 2008. november 21., 15.11 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja
Hétfőn kezdődik az új tanév

A tanítás két hétre rá

A tanítás két hétre rá
  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 09.00

A tanügyminiszter rendelete alapján szeptember elsején, azaz hétfőn megkezdődik a 2008–2009-es tanév, ami jövő ilyenkor, egész pontosan 2009. augusztus 31-én fejeződik majd be.

Idejében hozzátesszük, hogy a tanévvel együtt még nem kezdődik meg a tanítás is, a becsengetés ugyanis – hagyományosan – szeptember 15-én, hétfőhöz két hétre lesz.

A tanév két félévből tevődik össze, és 35 tanítási hétből, 172 munkanapból áll. A szakmunkásképzők IX. és X., illetve a középiskolák technológia szakán végzőknek (XII., adott esetben XIII. osztályosoknak) 36 tanítási héten (177 munkanap) kell részt venniük, az utolsó hét a szakmai gyakorlat ideje.

Az első félév 2009. január 30-án fejeződik be, de addig is lesz két szünidő: október 27. és november 2. között az elemi osztályosoknak, illetve az iskolai előkészítő csoportosoknak, december 20. és január 4. között pedig a téli (általános) vakáció; január 5-én folytatódik a tanítás, de csak az év első hónapjában, mert január 31-től február 8-ig ismét szünet van. A második félév február 9-től április 10-ig tart, utána következik a tavaszi vakáció, április 21-től pedig ismét oktatás a tanévzárásig, június 13-ig. A nyári vakáció szeptember 13-ig tart majd.

A piros betűs ünnepeken – illetve a kollektív munkaszerződésében foglalt dátumokon – szabadnapot kapnak a pedagógusok és diákok.
 

Szóljon hozzá