Az egészségügyben az állásokat felszabadíthatják
Ritli László egészségügyi miniszter szerint a kórházak személyzet-hiánnyal küszködnek, de az egészségügyben felszabadíthatják az állásokat, ha jóváhagyják a 2011/283-as törvényt módosító sürgősségi rendeletet.
„Minden ágazatban nagyon sok a gond a személyzethiány miatt. Törvényben korlátozták az alkalmazásokat az állami ágazatban. Amikor mindezt az egészségügyben is alkalmazták, a betöltött állások aránya 65% volt. Azóta 60%-ra csökkent, de van egy olyan változat, hogy térjünk vissza az eredetire. Első fázisban készült egy sürgősségi rendelet-tervezet a 2011/283-as törvény módosítására, ennek rételmében az egészségügyben felszabadulnának az állások, de előre csak a legsürgősebb állásokat töltenénk be”, nyilatkozta pénteki, zilahi sajtótájékoztatóján Ritli László egészségügyi miniszter.
Szerinte „találnak törvényes utat az állások felszabadítására, de bele kell illeszkedni a személyzeti kiadásokra szánt költségvetésbe”.
Ritli szerint az üres állásokra versenyvizsgát hirdetnek, és azt is elmondta, hogy a Romániából távozó orvosok veszteséget jelentenek az egészségügyi rendszer számára.
„Ma nagy veszteséget jelent, ha az az orvos, aki itt tanult, elmegy Romániából. A külföldön munkát vállaló orvosok gondja szociális gond, nem az egészségügyi tárcáé. Az Egészségügyi Minisztérium más intézményekkel közösen megoldja ezt a problémát. Miért mennek el az orvosok? Mert jobban megfizetik őket, és mert jobb körülmények közt dolgozhatnak”, magyarázta Ritli.
Példaként említette a Szilágy Megyei Sürgősségi Kórházat, amelynek sterilizálási osztálya egyedülálló az országban, és jóval felszereltebb, mint 5-10 évvel ezelőtt, úgysem éri el a nyugati kórházak szintjét, „amelyek vonzó rendszert jelentenek, és van pénzük arra, hogy ötévente cseréljék a felszerelést”.
„Felelőtlenség lenne, ha ma ilyenekhez hasonló béreket adnánk. Amit mi megtehetünk, hogy a fiatal orvosok számára könnyebb szakosodási feltételeket biztosítsunk, hiszen elsősorban ők távoznak, és hogy optimizáljuk a rezidensi rendszert”, nyilatkozta az egészségügyi miniszter.
Mint mondta, a decentralizáció révén a helyi hatóságoknak lehetőségük nyílik arra, hogy megpróbálják itthon tartani az orvosokat, különféle kedvezményeket biztosítva számukra az egészségügyi tárca által adott fizetésen kívül.
Ritli szerint az ágazatban a személyzethiányt Románia gazdasági potenciáljának növekedése révén lehet megszüntetni.
Hozzáfűzte: nem csak Románia küszködik személyzethiánnyal.
Mint mondta, jövő év második felétől a betegek is jobb egészségügyi ellátást keresnek majd külföldön, és ez komoly pénzügyi veszteséget jelent.
Az egészségügyi miniszter szerint a romániai egészségügyi rendszernek készen kell állnia arra, hogy az országban tartsa a betegeket, minőségi szolgáltatásokat nyújtva számukra.
Mediafax






















Hogyan?....On kis diverzionista,ellent mer mondaniPopeye-nek?Most mar nem kuldik az orvosokat vilagga,a jobb anyagiak erdekeben?