„Az orvosoknak napi nyolc órát kellene dolgozniuk”

Írta:
2018. október 28. 18:28 (vasárnap) /
Az állami kórházakban jelenleg rövidített programmal dolgoznak az orvosok, a béremelések után azonban elvárható tőlük, hogy ledolgozzák a nyolc órát – véli az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetője, Raed Arafat. „Minden városban vannak orvosok, akik az állami és a magánszektorban is munkát vállalnak. Meg kell vizsgálni ezt a jelenséget, meg kellene szabni egy nyolcórás munkaidőt, és valószínűleg lenne megoldás arra is, hogy program után máshol is dolgozzanak” – fogalmazott Arafat. Ugyanis az orvosok rövidített program szerint dolgoznak az állami kórházakban. Hangsúlyozta, időszakosan ellenőrizni kellene bizonyos mutatók alapján az orvosok munkáját, számon kellene tartani például azt, hogy egy orvos mennyit dolgozott, hány pácienst vizsgált meg, „milyen eredményeket tud felmutatni a közszférában”.

Hozzászólások