Balhéznak a medvék a Cenken

A hegyi-csendőrség egy csapata vasárnap este megmentett két brassóit, akik a Cenken sétálva, találkoztak egy medvével. A két személy egy fára menekült a hegyi-csendőrök megérkezéséig.
Ciprian Aldea, a Brassó megyei csendőr-felügyelőség szóvivője ma elmondta, a két brassói személy sétára indult a Cenk hegyre vasárnap este 20 óra körül. A sötétség leszálltával a két személy meglátott egy medvét az ösvényen, amelyen le kellett volna menniük a hegyről. Felmásztak egy fára és hívták az 112-es sürgősségi hívószámot. A helyszínre érkező hegyi-csendőrük egy csapata menekítette le őket a hegyről.
A csendőr-csapat ugyanakkor két angol turistát is levitt a Cenkről, akik a hegyen akartak sátorozni éjszakára.
„Néhány méterre attól az ösvénytől akartak sátorozni, ahol a két másik kiránduló a medvét látta. Szerencsére, a két turista nem ellenkezett, amikor le akartuk őket vinni a hegyről" - mondta a szóvivő.
A szóvivő figyelmeztet, hogy a téli alvásukból felébredt medvék ebben az időszakban éhesek, és emiatt agresszívabbak lehetnek, mint máskor. Ezrét tilos etetni az állatokat, illetve megközelíteni őket fotózás céljából.
„Bár már többször is közbe kellett lépnünk, úgy tűnik, az emberek nagyon hamar felejtenek, és nem veszik figyelembe a figyelmeztetéseket. Sajnálatos módon, nekünk nem áll rendelkezésünkre törvényes keret ahhoz, hogy büntetéseket rójunk ki, de javasolni fogjuk a brassói önkormányzatnak, hogy hozzon intézkedéseket a büntetések kirovására, hogy az emberek érezzék a megszorítások súlyát" - tette hozzá a szóvivő.
Hasonló incidens történt mintegy 10 nappal ezelőtt, amikor két turista egy medvével találkozott a Cenken. Őket szintén a hegyi-csendőrök mentették meg.(Mediafax)












