A Magyar Polgári Párt álláspontja a kormányválság kapcsán
A Magyar Polgári Párt megítélése szerint a jelenlegi kilátástalan gazdasági helyzet a teljes Boc-Markó kabinet hozzánemértésének eredménye. Ilyen körülmények közt csak üdvözölni tudjuk a miniszterelnök lemondását, és egyelőre elhalasztjuk a Marosvásárhelyre tervezett tüntetésünket.
Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a kormányfő bejelentését követően a kabinet minden tagjának mennie kell, így a miniszterelnök-helyettesnek és Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is! Amennyiben ez a feltétel nem teljesül a Magyar Polgári Párt nem mond le a Köcsög utcába tervezett megmozdulásról, azt egy későbbi időpontban megtartja. Felháborítónak tartjuk ugyanis azt a cinikus magatartást, amivel az RMDSZ kiáll rosszul teljesítő miniszterei mellett.
A struccpolitikával nem lehet átverni egy egész ország közvéleményét!
Az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén, az ellátás privatizálásának terve csak fokozza a népnyúzó politika keltette kétségbeesést, a tűrőképesség határára és az utcára sodorva az embereket. A környezetvédelmi miniszter propagandagépezetének hozsannázása közepette tovább füstölög Erdély „Fukusimája”, a marosvásárhelyi vegyi kombinát, regisztrációs adót vetnek ki és ciánt készítenek a nyakunkba zúdítani. A ciános tervek kivitelezéséhez ráadásul cinkosan asszisztálnak elnök és voltelnök, azaz a művelődési tárca és a miniszterelnök-helyettesi kabinet irányítói, akik a kulturális autonómia kérdését is csak szemérmesen emlegetik. Mindeközben gőzerővel folytatódik a „hagymakupolás honfoglalás” a megszűnés szélére sodoródik a magyar oktatás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Ez az RMDSZ munkájának valódi eredménye és most azt látjuk, hogy a szövetség ezzel a tőkével próbál beszállni az új kormányba is!
A Magyar Polgári Párt megítélése szerint a most felálló kormány támogatását három alapvető feltételhez kell kötni. Ezek:
- Románia közigazgatási átszervezése közepette Székelyföld területi autonómiájának megvalósítása.
- Kisebbségi törvény helyett a személyi elvű autonómia megteremtése a szórványban élő magyarok és a többi kisebbség számára.
- Az önálló, állami magyar egyetem visszaállítása.
Meggyőződésünk, hogy magyar közösségünk ezen stratégiai célkitűzései képezhetik csupán a kormányprogram minimumát. Minden további kompromisszum elfogadhatatlan, az csak egy szűk politikai elit egyéni boldogulását szolgálhatja, s mint ilyen a közösségi érdek feladását jelenti. A népszámlálás katasztrofális eredményei az elmúlt huszonkét év elhibázott politikájának szomorú igazolását jelentik.
Legyen vége a nemzetáruló, népnyúzó, ciános politikának!
Szász Jenő,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Székelyudvarhely, 2012. Február 8.Amikor eloszor hallottam szasz jenorol azt hittem,hogy egy uj platform kepviseloje,modern gondolkodas a magyarsag vedelmere.Rovid idon belul az derult ki ,hogy a kover ficko magyarokrol beszel de a romanok malmara hajtja a vizet .Egyszoval MAGYARELLENES.Teny,hogy csak sajat erdekuket nezo,rmdsz-bol (vezetes)kiszorult szemelyekbol all a partja es egyebet sem tudnak csak ellensegeskedest szitani.Hanyingerkelto a magyarellenesseguk.Szasztol meg nem olvastam olyan nyilatkozatot amelyben roman partopkat biralna;mindig csak a magyart szapulja.Ez a part soha nem keruk be a parlamenbe csak arra lesz jo hogy csokkentse a masik magyar formaciok eselyeit.Ne legyen igazam de felo ,hogy miattuk nem lesz M-V-i magyar polgarmester.















