MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 20.53 – Dezső

Fizetésemelésről április után

Marian Sârbu
Marian Sârbu

Marian Sârbu, a Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) elnöke kedden, a Mihai Răzvan Ungureanu kijelölt miniszterelnökkel folytatott konzultációk után közölte, úgy látta, a kormányfő április után hajlandó a közalkalmazottak fizetésének emeléséről tárgyalni.

Get Adobe Flash player

Sârbu kijelentette, hogy a kijelölt miniszterelnökkel folytatott megbeszélések után az eddiginél valószínűbbnek látja a közalkalmazottak fizetéseinek a 2010. június előtti szintre való visszatérésének lehetőségét.

„Mihai Răzvan Ungureanu késznek mutatkozott egy ilyen visszaállítási grafikonról tárgyalni, de csak az első negyedév után, ha megismerjük az első három hónap gazdasági eredményeit. Ez újdonságnak tűnik, legalábbis a szándékot illetően. Megismétlem, Mihai Răzvan Ungureanu késznek tűnik, hogy elfogadjon egy ilyen grafikont. Ez egy újabb olyan elem, amiért elnyeri támogató szavazatunkat”, fejtette ki az UNPR elnöke.

Sârbu elmondta, hogy az UNPR az elkövetkező kormányban is biztosítja a szakszervezetekkel való párbeszédet.

„Reméljük a kijelölt miniszterelnök javítani tud ezen a társadalmi párbeszéden, főként a szakszervezetekkel. Az legutóbbi háromoldalú találkozón a szakszervezetek nem voltak jelen. Mi megteszünk mindent, ami tapasztalatunkból adódik, hogy újraszőjük ezeket a szálakat. Általában a tárgyalófelek úgy ülnek asztalhoz, hogy nem engednek a maguk részéből. Mindenki saját álláspontját akarja érvényesíteni. Mi megpróbáljuk párbeszédre hívni a szakszervezeteket és így támogatjuk majd a miniszterelnököt”, mondotta Sârbu.

Gabriel Oprea, az UNPR ügyvezető elnöke kedden a Mihai Răzvan Ungureanu kijelölt miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után elmondta, hogy a szövetség nem kért újabb tárcákat az új kormányban, de kérték, kerüljön be a kormányprogramba a nagy jövedelmek megadózására vonatkozó törvény alkalmazása.

Mihai Răzvan Ungureanu, kijelölt miniszterelnök kedden, az UNPR csoportjával folytatott tárgyalás után azt nyilatkozta, hogy az történt, amit várt, azaz megkapta az „UNPR támogatását”.

A kijelölt miniszterelnök ezt követően az RMDSZ-el tárgyalt.

Mediafax


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro