Logó-botrány: magyarázatot kér a szaktárca
A minisztérium nem fizeti ki a THR-TNS-t, amíg nem tisztázza az arculatban szereplő levél helyzetét.
A Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium leszögezi, nem fizeti ki a THR-TNS konzorciumnak a szerződésben szereplő összeget Románia turisztikai arculatának (brandjének) megtervezéséért, amíg nem tisztázzák az ebben szereplő levél és az interneten található hasonló jelképek közötti hasonlóságot.
„A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium kérte ma a THR Asesores en Turismo, Hoteleria y Recreacion SA / Taylor Nelson Sofres cégtől, amellyel szerződést kötött Románia turisztikai brandjének elkészítésére, sürgősen közölje hivatalos álláspontját a sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban, azaz, hogy a jelkép egyik eleme nagymértékben hasonlít egy, az interneten forgalmazott logóhoz” – áll a minisztérium közleményében.
A tárca hivatalos levele a szerződésben foglaltakra hivatkozik, amely szavatolja, hogy a felhasznált elemek eredetiségét, és nem sértik a romániai, illetve nemzetközi törvényeket, derül ki az idézett dokumentumból.
„Leszögezzük, a minisztérium eddig egyáltalán nem fizetett a THR-TNS cégnek, és nem is utal át pénzt, amíg nem tisztázzák a helyzetet” – mutat rá a közlemény.
Egy román weboldal csütörtökön több hasonlóságot is kiemelt a Sanghajban csütörtökön bemutatott turisztikai brand logója és egy angol ökológiai buszokat népszerűsítő logó között, amely 250 dollárba került.
A logó levelet ábrázoló eleme a két képen szinte azonos formában és színben szerepel. Mindkét esetben a levél alatt egyforma stílusban megrajzolt, ám különböző színű vonal látható.
Ugyanakkor a sajtó arról is beszámol, hogy a logóban szereplőhöz hasonló levél az interneten 0,73 lejért megvásárolható. A Sanghajban bemutatott logó és jelszó viszont majdnem 900 000 euróba került, az európai uniós alapokból finanszírozott turisztikai brand megalkotása és népszerűsítése egy, Románia turisztikai potenciálját népszerűsítő projekt része, amelyre 2013 végéig 75 millió euró összeget utaltak ki.
Az intellektuális tulajdonjogok kapcsán a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium kiemelte, hogy a THR-TNS társulást több szerződési kötelezettség terheli, amelyeknek megfelelően a szolgáltató kezességet vállal, hogy a brand elemei eredetiek, és nem szegik meg a szerzői jogokra vagy egyéb jogokra vonatkozó törvényeket, vagy bármilyen intellektuális tulajdonjogra vonatkozó előírásokat.
(Mediafax)



















Spectator-nak:koszonet
http://www.porcisme.ro/
Mit nem ért kedves Ildikó ?
Tudja milyen drága bugyikat hord Elena Udrea ? Nahát.
Miért nem a hazai szakemberekhez , diákokhoz fordultak a logó megterveztetésekor? Egy kiírt versenypályázattal tizedennyi pénzért megoldhatták volna az egészet.A botránnyal hátha kiderül, hogy a 900 000 euró nagy része kiknek a zsebébe került.