Stolojan vacillál

Theodor Stolojan, a PD-L első alelnöke kijelentette, még nem döntötte el, hogy indul-e a parlamenti választásokon, de hangsúlyozta, az országban betöltött tisztség mindig fontosabb, mint egy nemzetközi szervezetben végzett tevékenység.
„Még nem döntöttem el, erről a párt vezetőségének szintjén fogunk határozni” – mondta Stolojan arra a kérdésre, hogy le szándékozik-e mondani az EP-képviselői tisztségéről, hogy induljon az őszi parlamenti választásokon. Hangsúlyozta azonban, hogy az országban betöltött tisztség mindig fontosabb, mint egy nemzetközi szervezetben végzett tevékenység. „Ez az egész világon így van, Romániát kivéve” – mutatott rá Stolojan.
Stolojan Franco Frattini európai biztos példáját hozta fel, aki, bár az Európai Bizottság alelnöke volt, amely nagyon magas és felelős tisztséget jelent, lemondott a tisztségről, hogy Olaszország külügyminisztere legyen. Arra a kérdésre, hogy mely belső tisztségért mondana le az EP-képviselői tisztségért, Stolojan azt válaszolta: „Jussunk előbb el a választásokig, nyerjük meg azokat, és akkor majd döntünk”.
Emil Boc pártelnök pedig elmondta, hétfőn összeül az Országos Állandó Bizottságuk, hogy elemezzék a megyei szervezetek által eddig tett javaslatokat a parlamenti képviselőjelöltekre.













