Hétfõ, 2018. augusztus 20., 02.48

Bizalom az új kormánynak

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) úgy döntött, megszavazza a Viorica Dăncilă vezette új román kormány beiktatását – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn.

A magyar szövetség közvetlenül a hétfő délutánra tervezett bizalmi szavazás előtt hozta meg döntését, miután a parlament szakbizottságai meghallgatták a miniszterjelölteket.
Kelemen Hunor rámutatott: a kormányprogram gyakorlatilag nem változott, így az RMDSZ-nek, amely már két alkalommal megszavazta azt, nincs oka felülbírálni korábbi döntését. Megjegyezte: a kormányt alkotó PSD–ALDE szociálliberális koalíciónak az RMDSZ nélkül is legalább tíz szavazatnyi többsége van, a jobbközép ellenzék pedig nem is tett javaslatot kormányfőjelöltre.
Múlt héten Liviu Dragnea a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Viorica Dăncilă kormányfő-jelölt tájékoztatta az RMDSZ-t az új kormány terveiről és a magyar érdekképviselet támogatását kérte a beiktatáshoz.
Hétfő reggel Ludovic Orban, a jobbközép ellenzék vezető erejének számító Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke arról próbálta meggyőzni Kelemen Hunort, hogy a magyar érdekképviselet utasítsa el Liviu Dragnea újabb „báb-kormányának” beiktatását. Az RDMSZ elnöke erről azt mondta: ha egy ilyen horderejű ügyben a PNL igazán meggyőző akart volna lenni, akkor nem néhány órával a beiktatás előtt, hanem hetekkel, hónapokkal korábban kellett volna elkezdenie a munkát.
Az RMDSZ politikusai mindazonáltal apró iróniákkal próbáltak némiképp elhatárolódni a kormánykoalíciótól. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – az ifjúsági szervezetek kötetlen hangulatú születésnapi rendezvényén – a hétvégén azt mondta: egyesek szerint a PSD–ALDE új kormányprogramja olyan, mintha a mezőgazdasági tárcánál „két sör között” fércelték volna össze. Az RMDSZ elnöke ironikusan beszélt arról is, hogy a PSD félévente lecseréli kormányát. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető a francia közszolgálati rádió román adásában szükségesnek tartotta leszögezni, hogy az RMDSZ nem a koalíció „tartozéka”.
Az RMDSZ a 2016. decemberi választások után négy évre szóló parlamenti együttműködési megállapodást kötött a szociálliberális kormánykoalíció pártjaival, amelyben a felek vállalták, hogy kölcsönösen támogatják egymás előre egyeztetett törvénytervezeteit.
A PSD–ALDE-koalíció pénteken összeállította az új kormány névsorát, amelyben a két hete lemondatott Tudose-kabinet minisztereinek csaknem fele a helyén maradt. A szociálliberális koalíció a 27 miniszter közül 17-et cserél le: a cserék nagy része a PSD megyei szervezeteinek jelölései alapján dőltek el.    Az RMDSZ elnöke napirend előtti felszólalásában megemlékezett Verestóy Attiláról, az RMDSZ múlt héten elhunyt szenátoráról, akit az RMDSZ európai elkötelezettségének, a konstruktív párbeszéd, a magyarok és románok közötti „hídépítés” híveként jellemzett. (MTI)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'