Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 18.53

Bush aláírt egy halálos ítéletet

Bush aláírt egy halálos ítéletet
Bush aláírt egy halálos ítéletet

Ötven éve nem volt hasonló eset Amerikában, legutóbb Eisenhower és John F. Kennedy kellett dönteni egy-egy katona életéről, de most George Bush amerikai elnök engedélyezte egy gyilkosság és nemi erőszak miatt halálra ítélt amerikai katona kivégzését.

 „Jóllehet komoly és súlyos döntés egy főparancsnok számára, hogy megerősítse fegyveres erőink egy tagjának halálos ítéletét, az elnök úgy gondolja, a tények ebben az esetben nem hagynak kétséget afelől, hogy a büntetés igazságos és jogos” – közölte a döntést hétfőn bejelentő Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője.

A katonára, Ronald A. Grayre 1988-ban szabta ki a legsúlyosabb ítéletet egy katonai törvényszék. „Grayt brutális bűncselekmények, köztük kétrendbeli gyilkosság, egy gyilkossági kísérlet és három rendbeli nemi erőszak miatt ítélték el. Egy civil nő és a hadsereg két tagja volt az áldozata” – emlékeztetett Perino.

Az ítélet az elnök aláírásával vált hatályossá. Polgári bíróságon elítélt vádlottakkal szemben amerikai katonát csak az államfő, a fegyveres erők főparancsnokának hozzájárulásával lehet kivégezni.

Legutóbb 1957-ben Dwight D. Eisenhower hagyta jóvá egy katona halálos ítéletét, az illetőt 1961-ben felakasztották. Később John F. Kennedynek is döntenie kellett egy katona életéről 1962-ben, de a halálos ítéletet életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta.

Bush döntésével valószínűleg még nem ér véget Gray jogi csatája. A várható fellebbezések miatt az ügy akár évekig is elhúzódhat, de a Fehér Ház a továbbiakban már nem foglal állást.

(MTI)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'