Dragnea: Az ügyészeknek nyomozniuk kellene a CFR-nél

Írta:
2017. szeptember 29. 18:26 (péntek) /
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken azt mondta, az ügyészeknek vizsgálódniuk kellene a CFR helyzetéről, ahol a veszteségek meghaladják a 142 millió eurót, miközben az infrastruktúrán nem látszanak a munkálatok, „de találunk egy vesszőt a szerződésben, és kérjük a pénzt”. „Van 142 millió euró, amit egy állami vállalatnak, a Román Vasúttársaságnak (CFR) ki kellene fizetnie adósságként. Úgy vélem, az ügyészek 2-3 kormányhatározat között, amit vizsgálnak, talán azt is megvizsgálhatják, hogy a román államnak miért kell cégeknek, általában külföldi cégeknek fizetnie. Nem végzünk munkálatokat, viszont fizetünk” – mondta el Liviu Dragnea. Azt is kijelentette, hogy a követelések azért is ilyen nagyok, mert hibákra derült fény, amelyek akár a vállalat egyes dolgozóinak bűnrészességével „csúsztak be”.

Hozzászólások