Péntek, 2008. november 21., 13.51 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja

Elengedték az utasokat a gépeltérítők

  
Szerda, 2008. augusztus 27., 17.45

Elengedték az összes utast, és már csak a személyzetet tartják fogva a Dárfúrból Líbiába térített gépen - közölte egy líbiai tisztségviselő, akinek elmondása szerint csak két gépeltérítő van a gépen.

A Sun Air Kartúmba tartó Boeing 737-esét egy nappal korábban, röviddel dárfúri felszállása után térítették el több mint száz emberrel a fedélzetén.

Az összes utas elhagyta a kufrai katonai bázisra kedd este leszállt gépet, és már csak a két gépeltérítő, és a hétfős személyzet maradt a repülőgép fedélzetén - nyilatkozta egy kufrai tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek. Korábban a pilótára hivatkozva azt állították, hogy legalább tíz gépeltérítő van a gépen, de pontos számot nem tudtak mondani.

A gépeltérítők a repülő pilótájának elmondása szerint azt állították, hogy a Szudáni Felszabadító Hadsereg (SLA) tagjai, és a szervezet Párizsban élő vezetőjéhez akarnak eljutni, akivel egyeztettek az akcióról - közölte a kufrai repülőtér igazgatója. Az SLA vezetője, Abdel Vahid Mohamed Núr azonban tagadta, hogy az ő szervezetének tagjai állnának a gépeltérítés mögött. Az Al-Dzsazíra nevű arab hírtelevízióval közölte, hogy nem tennék kockára szudáni civilek életét.

Közben a szudáni külügyminisztérium szóvivője felszólította a líbiai hatóságokat, hogy tartóztassák le és adják át a gépet eltérítő „terroristákat” Szudánnak.

(FH)
 

Szóljon hozzá