Elfogytak a roncsautó-értékjegyek
A Környezetvédelmi Alap kiosztotta mind az 50 000, magánszemélyeknek járó értékjegyet, amelyet a 10 évnél idősebb autók átvételekor adnak ki a roncsautó telepek (REMAT). Az intézmény az utolsó jegyeket kedden adta át a REMAT képviselőinek.
Hétfőig a REMAT-ok körülbelül 25 000, tíz évesnél idősebb gépkocsit vett át a magánszemélyektől, akik cserébe 3800 lejes értékjegyet kaptak.
Az országban 240 REMAT alegység működik és az összes részt vesz a programban. A szabályzat szerint mindenik legfeljebb száz értékjegyet kap, amelyet csak azután egészíthetünk ki, ha legalább 80 elfogyott. Még száz értékjegyet bocsátunk rendelkezésükre, így néhány napig még átvehetik a gépkocsikat. Ezt követően meg kell várnunk a kormány döntését.
A környezetvédelmi minisztérium nem tudta megerősíteni, hogy emelik-e vagy nem a 2010-es roncsautó program keretösszegét.
A Környezetvédelmi Alap igazgatója, Gheorghe Popescu, pénteken azt nyilatkozta, ez év közepéig kiosztották az összes, magánszemélyeknek szánt értékjegyet.
Véleménye szerint a programnak 2010-ben “fantasztikus sikere” volt.
Egy nappal korábban bejelentették, hogy a kormány várhatóan dönt a Roncsautó program kiterjesztéséről, ám egyelőre a bejelentés késik.
A 2010-es roncsautó-programot február 18-án indították útjára, az előző évekhez képest több változással. Az értékjegyek tovább adhatók, és egy ügyfél három ilyet értékesíthet egy új gépkocsi vásárlásakor.
Egy használt autóért továbbra is 3800 lejes értékpapírt adnak, a kormány arra számít, legalább 50 000-60 000 roncsautót vonhat ki így a forgalomból.
A program első két hetében több mint 20 200 autót adtak el, ez majdnem kétharmada a tavaly beváltott összes roncsautónak.
(Mediafax)

















