Vasárnap, 2018. június 24., 02.45

Fegyelmi eljárást indított a román igazságszolgáltatási felügyelet a korrupcióellenes főügyész ellen

Fegyelmi eljárást indított pénteken a román Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet (IJ) Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője ellen, miután féléves vizsgálata nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a főügyész több ponton megsértette a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásait.

A román szociálliberális kormánytöbbség már régóta azzal vádolja Kövesit, hogy vezetése alatt a DNA visszaélt hatalmával, míg a kormánykoalíciót korrupcióellenes jelszavakkal támadó jobboldali államfő mindig elégedetten nyilatkozott Kövesi munkájáról. Kövesi esetleges elmozdításának így politikai tétje is van, az Igazságszolgáltatási Felügyelet azonban a szakmai előírások megsértésére hivatkozva javasolta a főügyész megbüntetését.
A testület júliusban indított vizsgálatot, miután a kormánykoalícióhoz közel álló Romania TV hírtelevízió a korrupcióellenes főügyészt lejárató hangfelvételeket tett közzé. A hangfelvételeken a beosztottjai teljesítményével elégedetlen Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos” ügyet követel a DNA ügyészeitől, azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják a DNA-t, ne „másszanak rá” a vádhatóságra.
Az egyik hangfelvételen Kövesi – az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva – kijelenti: azt szeretné, ha a DNA „eljutna a miniszterelnökig” egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. Kövesi nem tagadta, hogy az ő hangja hallatszik a zárt munkaülésen készült felvételen, de azt állította, hogy a hanganyagot megvágták és szavai közé olyan kifejezéseket „ékeltek be” utólag, amelyek teljesen kiforgatják mondanivalója értelmét.
A felügyelet mostani jelentése szerint Kövesi aláásta az igazságszolgáltatás tekintélyét, majd a kiszivárogtatás után beosztottjainak küldött körlevélben – gyáváknak, besúgóknak és bűnözőknek nevezve a feljelentőket – méltóságukat is megsértette.
A DNA főügyésze megbüntetéséről vagy felmentéséről az igazságszolgáltatás függetlensége felett őrködő CSM ügyészi részlege hivatott dönteni. A kiszabható legsúlyosabb büntetésként a CSM kizárhatja az ügyészek soraiból a fegyelmi alá vont ügyészt.
A DNA főügyészét az államfő nevezi ki vagy válthatja le az igazságügyi miniszter javaslatára. (MTI)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'