Csütörtök, 2008. május 15., 19.26 – Zsófia, Szonja
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

Gyilkossággal is megvádolhatják az amstetteni „rémet”

Gyilkossággal is megvádolhatják az amstetteni „rémet”
  
Péntek, 2008. május 09., 15.15

Segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett gyilkosság miatt is vádat emelhetnek az amstetteni „rémként” emlegetett Josef Fritzl ellen.

A Kurier című osztrák lap pénteki száma szerint a St. Pölten-i ügyészség a rendőrség bevonásával megpróbálja kideríteni, milyen körülmények között halt meg a most hetvenhárom éves férfi hetedik, saját lányától született gyermeke. A személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított mérnök közvetlenül őrizetbe vétele után elmondta a lányától született hetedik gyermeke háromnapos korában meghalt. A holttestet Fritzl egy kályhában elégette.

Az újságban megjelent információ szerint, ha sikerül bebizonyítani, hogy a gyanúsított felismerhette, milyen súlyos beteg a csecsemő, de orvost mégsem hívott hozzá, akkor tovább nehezedhet Fritzl helyzete. Mint Gerhard Sedlacek ügyész közölte, ez kimerítené a mulasztás útján elkövetett bűncselekmény tényállását. Ez azonban még bizonyításra vár.

A bűncselekmény helyszínén nyomkereső kutyákat is bevetnek a rendőrök, hogy a lehető legtüzetesebben átvizsgálják az amstetteni ingatlant, ahol a ma már negyvenkét éves Elisabethet és gyerekeit több mint két évtizeden át tartotta föld alatti tömlöcben Josef Fritzl. Az alsó-ausztriai bűnügyi rendőrség vezetője, Franz Polzer ezredes a Die Presse pénteki számában közölte: különlegesen kiképzett, vérszagot érzékelő kutyák segítségével ki akarják zárni annak lehetőségét, hogy esetleg rejtve maradjon előlük egy olyan titkos zug, ahová valaki be van, vagy be volt zárva. A jövő héten radarokkal is átfésülik a több száz négyzetméter alapterületű épületet.

(MTI)

 

Szóljon hozzá

Mese az elidegenedésről

Interjú Böszörményi Zoltánnal - Erdélyi Riport - 2008. április 30.

>>>