Gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás

Írta:
2018. február 19. 18:25 (hétfő) /

Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a magyar–román határon lévő Kürtös települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére – jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.

A fejlesztés nyomán jelentősen gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás a Kürtös és Piski (Simeria) közötti 185 kilométeres szakaszon, tizenhárom állomást felújítanak, javítják az utastájékoztatási rendszert, illetve hidakat és alagutakat építenek – tájékoztatott a bizottság. „Minden egyes befektetett euró erősíti Romániában a területi kohéziót és a gazdasági versenyképességet, továbbá javítja az összeköttetést Magyarországgal és Európa többi részével, valamint tiszta, gyors és biztonságos közlekedést tesz lehetővé” – hangsúlyozta Corina Crețu regionális politikáért felelős uniós biztos.Hozzátette: a projekt uniós társfinanszírozásának mértéke 65 százalék.A közleményben rámutattak, a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részének számító vonal több szakaszának felújítását korábban más uniós alapokból finanszírozták vagy finanszírozzák, a korszerűsítést az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) is támogatta. (MTI)

Hozzászólások