https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Szombat, 2019. szeptember 21., 22.15

Ingyen szállás és étkezés a Nagyváradi Egyetem IT-szakos hallgatóinak

Ingyen szállás és étkezés jár az idei tanévtől a Nagyváradi Egyetem IT-szakos hallgatóinak. Kilenc szak hallgatói a kezdeményezettek. Az oktatási intézmény tájékoztatása szerint a 2019–2020-as tanévtől kezdődően az informatika, számítógép, információs technológia, alkalmazott elektronika, távközlési hálózatok és software, elektromérnöki és számítógépmérnöki, mechatronika és robotika szakok hallgatói ingyen lakhatnak az egyetem kollégiumaiban, és ingyenes étkezést is biztosítanak számukra a nagyváradi önkormányzat vonatkozó döntése értelmében. A város által biztosított anyagi segítség azoknak a hallgatóknak jár, akik nem váradiak és nem is a metropoliszövezet valamely településéről járnak be. Azok az egyetemisták kaphatják meg a támogatást, akik az egyetemi évek első félévében a kreditek minimum 75 százalékát begyűjtötték, a második félévekben pedig szintén kell a kreditek legalább 75 százaléka, illetve legalább 60 órányi szakmai gyakorlat vagy alkalmazotti státus váradi vagy a metropoliszövezetben található IT-cégeknél. Az intézkedés része a nagyváradi IT-szektor fejlesztési stratégiájának.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'