Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát a bíróság
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását.
Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével tavaly decemberben oszlatta fel. Ezt hagyta helyben és emelte jogerőre másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
A tavaly decemberi elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíró indoklásában azt mondta: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott.
Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba, és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát. Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a 2007 decemberi felvonulást.
(MTI)
















A Jobbik és Gárda megerősödese konkrét okokra vezethető vissza, és ameddig ezek az előidéző okok fenn fognak maradni, addig a Gárda is létezni fog ilyen vagy olyan formában. Mert ameddig a cigányterror és bűnözés ellen senki semmit nem tesz és amig még magát a jelenséget is megpróbálják eltussolni miközben a védtelen idős falusi embereket teljesen magukra hagyták, addig ezek a szervezetek csak erősödni fognak. Ha nem létezik c.terror, akkor önök kedves hozzászólók hogyan magyarázzák, hogy a Jobbik pont a leginkább cigánylakta településeken kapta a legtöbb szavazatot? Ha nincs c.bűnözés, miért ott a legtöbb a lopás, rablás ahol magas a romák aránya? Tán véletlenül van igy? Önök szerint középtávon hová vezet az ha egy társadalmi kategoria arra rendelkezik be hogy segélyből, esztelen gyerekvállalásból, bűnözésből próbálja fenntartani magát? Ez ellen tenni kell és a Jobbik pont ezt igéri a jelek szerint nagy sikerrel. Hogy nem tetszenek a megoldási javaslatai - hát jó, tegyenek más pártok is megoldási javaslatokat és akkor az embereknek lesz választási lehetőségük. De addig ameddig csak a Jobbik gondolja ezt problémának, csak ők fogják elhalászni az elégedetlenkedő szavazók egyre több szavazatát.
az a baj, hogy a mentalitás marad.
Elég nagy gond az, ha ilyen segitség kell a rendörségnek - ezen az alapon és mentalitáson jól jön a francia rendörségnek is az arabverő segitség, meg a szlováknak is a megyarverő.
De ha már a mentalitás passzol a Noua Dreapta nálunk is szivesen besegit a rendörségnek.
Éljen Le Pen, Wilders, Vadim es Vona európája - szép jövőt!
a gárdát nyugodtan fel lehet oszlatni, a mentalitás marad
a magyar remdőrségnek pedig néha kifejezetten jól jön a gárda tevékenysége
Az illetéke véleménye itt látható, hallható:
http://erdely.ma/magyarorszag.php?id=54287
Az idő valóban mindent megold, de NEM végleg, hanem CSAK időlegesen!
Egyébiránt minden pártnak annyi szavazat jut, ahány szavazót "meg tud hülyíteni".
már itt volt az ideje, jogállamban nem lehet tolerálni a szélsőségeseket. A szomorú csak az, hogy egy nyiltan fajgyülölő, szlsőjobbos párt mint a Jobbik meg tudja hülyiteni a szavazókat. Talán majd az idő mindent megold.
A tíz tagú egyesületet oszlatták föl, a gárdának több száz tagja van, akik bizonyára azok is maradnak. Ilyen az élet.