Kápolna és könyvtár is van az új tiszalöki börtönben

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter avatta fel a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet. A 700 személyes börtönben európai körülmények tölthetik le szabadságvesztésüket az elítéltek, akik lehetőséget kapnak a tanulásra és munkavégzésre is.
A miniszter hangsúlyozta: a fogva tartottakat is megilleti a tisztességes, kulturált elhelyezés büntetésük idején. Draskovics Tibor szerint a szabadult rabok társadalmi beilleszkedésének elősegítésére a jövőben meg kell újítani a pártfogói felügyeletet is, hogy minél kevesebb legyen a visszaeső bűnelkövető.
Az európai normáknak mindenben megfelelő létesítményben az üzemeltető magáncég feladatai közé tartozik a 700 fogva tartott élelmezése, 300 elítélt oktatása, 300 rab foglalkoztatása, valamint a büntetésüket töltők ruházatának, ágyneműinek mosása, illetve az egészségügyi ellátás technikai rendszerének biztosítása, az gondoskodik az objektum fenntartásáról, a szükséges gépjárműpark működtetéséről, és az ingatlan karbantartásáról is.
A börtön legalább félezer embernek teremt munkahelyet a foglalkoztatási gondokkal küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hiszen a 280 fős büntetés-végrehajtási állomány mellett a működtetési, szolgáltatási és beszállítói feladatok ellátásában sokan jutottak álláshoz. A börtön tartalmaz néhány, kényelmet szolgáló helyiséget is: van könyvtár, konditerem, étterem és kápolna is.
A tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetet a szegedi Közép-Európai Építő és Szerelő Holding Zrt. építette, s egyik leányvállalata látja majd el 15 éven át az üzemeltetését. Az üzemeltetésért az állam ez alatt legfeljebb évi 1,9 milliárd forintot fizet. A másfél évtized után az épület a magánbefektető tulajdonában marad.










