Vasárnap, 2018. április 22., 11.32

Kiadták az igazságszolgáltatásnak Ion Iliescu volt román államfőt az 1989-es forradalom ügyében

Jóváhagyta Klaus Iohannis román államfő pénteken, hogy a legfőbb ügyészség lefolytassa a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt elnök ellen az 1989-es forradalom ügyében.

 

Iohannis kiadta az igazságszolgáltatásnak Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfő-helyettest is. Romániában a törvényhozók mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a parlament, míg a – volt és jelenlegi – kormánytagok esetében az államfő illetékes.
A katonai ügyészek másfél éve fújták le a port az 1989-es aktákról, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Az ügyészség szerint a kommunista diktátor elűzése után hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében sok ember halálát, testi és lelki sérülését eredményező fegyveres diverziót szervezett, amely – emberiesség elleni bűntettként – elévülhetetlen.
A vádhatóság eddig „ismeretlen tettes” ellen folytatott nyomozást, Iliescut is, akinek meghatározó szerepe volt az 1989-es kommunistaellenes népfelkelést követő hatalomátvételben, tavaly márciusban tanúként hallgatták ki.
Amikor távozáskor egy ott várakozó újságíró azt kérdezte: bűnösnek érzi-e magát, Iliescu kérdéssel vágott vissza.
„Miért is? A román forradalomért? Lehetne azért egy kis ítélőképessége” – oktatta ki a volt államfő az újságírót.
A katonai ügyészség már 2016 decemberében bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja az 1989-es forradalom idején hatalomra került vezetést. Ezzel hatósági megerősítést nyert az a Romániában széles körben elfogadottá vált feltételezés, miszerint 1989 decemberében a hatalmat Ion Iliescu vezetésével magukhoz ragadó reformkommunisták szerveztek több száz áldozattal járó diverziót Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elmenekülése után, hogy egy nem létező ellenséget legyőzve, harci érdemeket szerezve igazolják hatalmukat.
A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an sebesültek meg. Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista” mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.
A 88 éves Iliescu ellen tavaly júniusban már vádat emeltek a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében, de a perben még nem született ítélet. A jelenleg visszavonultan élő politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője. (MTI)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas