Kedd, 2017. november 21., 23.30

Körkép a végekről

November 8-án az operának szentelünk több időt, ugyanis Erkel Ferenc születésének napján, november 7-én van a magyar opera napja. Riportunkban elmerülünk az erkeli életműben, a Hunyadi László operából vetítünk részleteket, a felvétel a Magyar Operaház temesvári fellépésén készült. Szó lesz Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéről is, melyet előadtak ezen a turnén. Erkel és Lehár életművében is szerepel Temesvár, riportunkból az is kiderül, hogy pontosan hogyan.

 

November 15-én beszámolunk arról a képregényről, mely idén Sepsiszentgyörgyön született, de temesvári vonatkozása is van. A Fantomatikacímű lap ősztől került az olvasók kezébe, illetve kameránk elé. A lapot az alkotópáros mutatja be. Ferenczy József, a temesvári piarista templom festője 151 évvel ezelőtt született, konferenciával és kiállítással készültek az emlékévre. Arad megyében is megünnepelték a reformáció 500. évét, erről az eseményről is beszámolunk.  

 

A bánsági magyar adást, azaz a Körkép a végekről című műsort a közszolgálati televízió temesvári stúdiója készíti. Felelős szerkesztő: Keresztes Péter.
A riportok visszanézhetőek az adás YouTube-csatornáján.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu