Kövesit több fegyelmi kihágással vádolják

Írta:
2018. január 12. 17:29 (péntek) /

Fegyelmi eljárást folytatott az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze ellen az Igazságügyi Felügyelet, amely szerint Kövesi több fegyelmi kihágást is elkövetett. Helyettesét, Marius Iacobot is vizsgálták. A felügyelet közölte megállapításait a CSM-mel.

Az egyik szabálysértés az Igazságügyi Felügyelet szerint azokra a kijelentésekre vonatkozik, amelyet 2017 júniusában hangfelvételen kerültek nyilvánosságra: a DNA főügyésze azt mondta, helyre kell hozni azokat a károkat, amelyeket az alkotmánybíróság egyik döntése okozott a DNA megítélésében és hitelében, mégpedig úgy, hogy bizonyos miniszterekről szóló, médiaérdeklődésre számot tartó eljárásokat sürgősen le kell folytatni. Ugyanakkor Kövesi nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy az alkotmánybíróság döntése kötelező jellegű és végleges, és „nem odaillő kifejezésekkel illette” a taláros testületet, illetve annak egyik bíróját. Kövesi állítólag „ügyészkollégáival szemben felsőbbrendű és agresszív hanghordozást” használt, ugyanakkor törvénytelenséget követett el, amikor e-mailben „gyávának”, „pletykásnak”, „bűnözőnek” titulált egyes ügyészeket stb.

A fegyelmi ügyet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészekkel foglalkozó részlege tárgyalja tovább.

Hozzászólások