Közvita alatt az elektronikus személyazonosító igazolvány

Írta:
2017. március 20. 17:49 (hétfő) /
Közvitára bocsátja a belügyminisztérium az elektronikus személyazonosító igazolványról szóló törvénytervezetet. Az új személyi igazolvány internetes azonosítást is lehetővé tenne, így több elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válna, ugyanakkor helyettesítené az egészségügyi kártyát, amely így érvényét vesztené. „A tervezetben javasolják az előző koncepció megváltoztatását, miszerint a mikrochip nem tartalmazná az egészségbiztosításra vonatkozó információkat. Az egészségügyi kártya működése a belügyminisztérium által kibocsátott digitális bizonyítvánnyal lesz biztosítva, a mikrochipbe kódolva” – mutat rá a belügyminisztérium. Egyelőre sem az elektronikus személyazonosító igazolvány árát, sem a kibocsátásuk kezdeti időpontját nem határozták meg. A törvény kezdeményezői szerint az új személyazonosító igazolvány használatával a polgárok egyszerűbben hozzáférhetnének bizonyos elektronikus szolgáltatásokhoz, ezáltal pedig egyszerűsödhetnének a közigazgatási eljárások. Az e-személyit 14 éves kor előtt is kiállíthatják a hatóságok, amennyiben legalább egyik szülő igényli ezt.

Hozzászólások