Az ENSZ kivonul Dárfúrból

Az ENSZ kedden megkezdte
munkatársai részleges kivonását a nyugat-szudáni Dárfúr tartományból, mert
megtorlásoktól tart azután, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze vádat
emelt a szudáni elnök ellen a dárfúri mészárlás miatt.
Az ügyész Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő letartóztatását indítványozta hétfőn népirtás, háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűntettek miatt. Az ENSZ és az Afrikai Unió dárfúri misszója (UNAMID) ezután bejelentette, hogy Ugandába és Etiópiába szállítják át a személyzetnek azt a részét, amelyre nincs feltétlenül szükség.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy Észak-Dárfúr fővárosában, el-Fáserban két busz indult UNAMID-alkalmazottakkal a békefenntartók főhadiszállásáról a helyi repülőtér felé, ahonnan az ugandai Entebbébe szállítják őket. "Nincs szó evakuálásról, csak átmenetileg átcsoportosítjuk a személyzet nélkülözhető részét - mondta Joséphine Guerrero UNAMID-szóvivő. Az UNAMID nem vonul ki. Minden alakulat a terepen marad, és a segélyezési műveletek folytatódnak."
Helyi tisztségviselők szerint mintegy 200 embert visznek át repülővel kedden Dárfúrból Entebbébe, illetve az etióp fővárosba Addisz-Abebába. Néhány nap vagy hét múlva visszatérhetnek, de az átcsoportosítások folytatódhatnak is a biztonsági helyzet függvényében. Szudán bírálta az UNAMID-alkalmazottak távozását. "Annak ellenére indulnak el, hogy többször is védelmet ígértünk számukra, s biztosítottuk őket, hogy folytathatják szokásos tevékenységüket" - mondta a kartúmi külügyminisztérium szóvivője.
Dárfúrban a feketeafrikai népesség 2003 óta harcol az arabok által dominált kormány ellen. A lázadók és a kormánycsapatok, valamint a kormányhoz hű arab lovas milíciák közötti összecsapásokban az ENSZ adatai szerint mostanáig 300 ezer embert öltek meg, s több mint 2,2 millióan váltak földönfutóvá. Az áldozatok többsége a civil lakosságból került ki.
(MTI)















