Robbanás egy japán olajszállító tartályhajón
Robbanás történt egy japán tulajdonban lévő és japánok által üzemeltetett olajszállító tartályhajón ma a Hormuzi-szorosban, Omán közelében; nem zárható ki egy támadás lehetősége.
A személyzet egyik tagja könnyebben megsérült. A hajó egy kikötőbe tart, hogy felmérjék a keletkezett kárt – közölte a japán üzemeltető.
A robbanás a mentőcsónak mellett, a hajó menetiránya szerinti jobb oldalon, elöl történt, és vélhetően nem a tankeren szállított olaj miatt. A legénység egyik tagja egy villanást látott a robbanás előtt, és a hajót üzemeltető vállalat úgy véli, hogy támadás történt.
Az ománi parti őrség azt közölte, hogy nincs bizonyíték semmilyen támadásra. Egy tisztviselő úgy vélekedett, lehet, hogy egy földrengéshullám érte el a hajót. Támadásról nincs értesülés.
Az ománi közlekedési minisztérium arról számolt be, hogy a Hormuzi-szoros nyitva van, a szokásos rendben folyik a közlekedés.
Korábban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fenyegetőzött azzal, hogy megtámadja a hajókat a szorosban, ahol a világ tengeri olajszállításainak 40 százaléka bonyolódik.
A japán hajó jelenleg saját erejéből halad az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseira kikötője felé.
(hirado.hu/MTI)


















