Megpróbálták ellopni Sütő emléktábláját

Megrongálták a péntekről szombatra virradó éjszaka a Sütő András író marosvásárhleyi házán álló emléktáblát. A rendőrséget az író felesége riasztotta. A rendőrség megpróbálja kinyomozni, hogy a vandalizmus hátterében politikai indok áll, vagy az ócskavas-gyűjtők próbáltál ellopni a táblát.
A huligánok megpróbálták leszedni a házról a táblát, ahol az író lakott, de csak megmozdítaniuk sikerült egy kissé, mivel a tábla masszív.
„Szombat reggel értesített Sütő asszony, hogy az asszony, aki ott aludt, éjszaka zajt hallott, kinézve, pedig meglátott egy férfit, aki elfutott. Ma reggel pedig észrevette, hogy a táblát elmozdították, megpróbálták levenni a ház faláról” – mondta Szepessy László, az RMDSZ-elnök irodájának vezetője, akit az özvegy a helyszínre hívott.
Kijelentette, élnek a gyanúperrel, hogy esetleg politikai háttere van az incidensnek, mivel azonban a rendőrség még nem fejezte be a vizsgálatokat, az is megeshet, hogy valakik egyszerűen megpróbáltál ellopni a táblát.
„Nem tudnám jelenleg megmondani, hogy valaki tönkre akarta-e tenni, vagy el akarta-e lopni a táblát. Tudják, hogy a múlt héten megpróbálták ellopni Borsos Tamás szobrát is. Nagyon egybeesnek az incidensek a választási kampánnyal” – mondta Szepessy.
A rendőrség egy héttel korábban felfedezett néhány férfit, amint Borsos Tamás bronzból készült mellszobrát vitték egy szekéren. Néhány hónappal korábban pedig egy Jézus-szobrot is elloptak Marosvásárhely egyik negyedének görög-katolikus temploma elől. Azt gyanítják, hogy az ócskavas-gyűjtők tették.
Sütő András (1927-2006) emléktábláját az író 80. születési évfordulóján avatták fel Marosvásárhelyen, azon ház falán, ahol lakott.(Mediafax)














Bárki és bármilyen céllal tette, mélyen elítélendő. Sütő olyan ember volt, aki seenkinek nem ártott, mindannyiunkért élt és alkotott.Miért tekintik ellenségnek mégis ott, aholaz ő igazi hazája volt? Szerintem ez nem ócskavasgyűjtő ügy.