Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 18.30

Obama nem említette terveit az iraki elnöknek

Obama nem említette terveit az iraki elnöknek
Obama nem említette terveit az iraki elnöknek

Az iraki elnökkel tárgyalt Barack Obama Bagdadban. Az amerikai demokrata párt elnökjelöltje korábban azt ígérte: ha megválasztják, kevesebb mint másfél év alatt ki akarja vonni az amerikai katonai egységeket Irakból – Nuri al-Malikival folytatott megbeszélésén azonban nem említette terveit.

Pedig az iraki elnök néhány héttel ezelőtt szintén az Obama-elképzelést támogató, határidőhöz szabott csapatkivonást sürgette. Obama elmondta, ha megválasztják elnöknek, több csapatot küld Afganisztánba, és az iraki háború befejezését sürgeti.

Miközben Obama a Közel-Keleten tárgyal, addig az ellenfél John McCain hazai pályáról vágott vissza. Az arizonai szenátor naivnak és éretlennek nevezte Obama iraki és afganisztáni terveit.

Barack Obama útját rendkívüli figyelem kíséri. Szinte minden amerikai tévécsatorna és napilap első helyen számol be az illinoisi szenátor útjáról. A legfőbb három tévécsatorna, az NBC, a CBS és az ABC News riporterei is Obamával utaznak, míg McCain korábbi útjaira egyetlen riporter sem utazott el.

Az utóbbi napokban számos kritika éri az amerikai médiát, hogy nem egyenlő arányban tudósít a két kampányról. Ráadásul az amerikai Pew Kutatóközpont szerint az emberek világszerte inkább Barack Obama külpolitikájában bíznak, mint republikánus ellenfeléében.

(hírTV)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'