Péntek, 2008. november 21., 15.36 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja

Összecsapások Koszovszka Mitrovicában

  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 18.00

Az éjszakai etnikai összetűzéseket követően csütörtök reggel már nyugalom volt Koszovszka Mitrovicában. Négy szerb és három albán sérült meg a Három toronyház nevű észak-mitrovicai városrészben, ahol vegyesen élnek szerbek és albánok.

túlnyomórészt szerbek lakta Észak-Mitrovica rendőrparancsnokának elmondása szerint az összecsapást szóváltás előzte meg egy szerb és egy kisebb albán csoport között. Ezt követően gyülekezni kezdtek mindkét oldalon, majd összecsaptak. Mintegy százan vettek részt a zavargásokban, ami közben néhány gépkocsit megrongáltak, köztük a Koszovói ENSZ Közigazgatás (UNMIK) járműveit is. Szórványos lövöldözés is hallatszott, lőfegyvertől azonban senki sem sérült meg. Igaz, valaki a szerbek felé lőtt - állítják szemtanúk -, de szerencsére senkit sem talált el. A kórházban ellátottak kövektől vagy szálfegyvertől sebesültek meg.

Először a koszovói rendőrségi szolgálat tagjai léptek közbe, majd segítségükre siettek az UNMIK és a KFOR tagjai is. Tíz perc alatt helyreállították a rendet. A rendőrség senkit sem állított elő. A nemzetközi rendőrség képviselője nem tudta megmondani, hogy konkrétan mi robbantotta ki az összecsapást. Ő is csak annyit tudott, hogy a szóváltást összecsapás követte.

A hajnali órákban - a nyugalom helyreállítását követően - az UNMIK-rendőrség lengyel és pakisztáni egységei elhagyták az etnikailag vegyes városrészt. Mitrovicában azonban megerősítették a nemzetközi erők jelenlétét. Az északi szerb és a déli albán városrészt összekötő Ibar-hidat az éjszaka lezárta a rendőrség, mára ismét járható.

(FH)

 

Szóljon hozzá