JelenHaz
Vasárnap, 2019. május 26., 00.09

Rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos sofőröket

Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rend­őrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak – jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter. A tárcavezető szerint az új eszközöket elsősorban a „kockázatnak kitett régiókban”, például a tengerparton vetik be. Carmen Dan elmondta: nemsokára módosító indítványt terjeszt be, amely megtiltja a sofőröknek, hogy vezetés közben élő telefonos közvetítéseket folytassanak. Egy másik módosító javaslat bevezetné az elektronikus karperecet, amelynek kötelező viselésétől a családon belüli erőszak visszaszorítását várják. Carmen Dan Nagyváradon részt vett egy, az év első negyedévi tevékenységét kiértékelő összejövetelen. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'