Hétfõ, 2018. január 22., 06.18

Szigorú szabályok a Mount Everest hegymászóinak

Törvényt fogadtak el Nepálban újév előtt arról, hogy a vakok, a kettős amputáltak és az olyan emberek, akik egészségi állapota nem megfelelő, nem mászhatják meg egyedül a világ legmagasabb hegyét, a Mont Everestet.

Az erről szóló javaslatot a turizmusért felelős minisztérium terjesztette be két hónapja. A tárca tisztségviselője az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy a szigorítás azonnal érvénybe életbe lép.

A hatóságok szerint óvintézkedésről van szó, amellyel védeni akarják a fogyatékossággal élőket.

„A Mount Everest meghódítása egy egészséges ember számára is nagy feladat, és még nagyobb a súlyos fogyatékossággal élőknek. Akár az életükbe is kerülhet” –  mondta a nepáli hegymászószövetség elnöke.

Úgy tűnik, a serpák is jól fogadták a rendelkezést, amely azok számára tiltja meg a Mount Everest megmászását, akik nem alkalmaznak legalább egy hegyi vezetőt.

A Nepál, India és Kína határán fekvő hegyet már több, fogyatékossággal élő ember is meghódította.

Az első teljesen vak hegymászó az amerikai Erik Weihenmayer volt az Everesten 2001-ben, az első olyan ember, akinek mindkét lábát amputálták, az új-zélandi Mark Inglis 2006-ban.

A Mount Everestet legkevesebb 5300-an – ebből az elmúlt évben 445-en – mászták meg azóta, hogy a feljegyzések szerint elsőként Edmund Hillary és segítője, Tenzing Norgay 1953-ban felért a tetejére. (MTI)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu