Több mint ezren kerültek vissza a rácsok mögé

Írta:
2017. december 19. 18:43 (kedd) /

Az Országos Börtönparancsnokság Szakszervezeti Szövetsége (FSANP) keddi tájékoztatása szerint, amióta hatályba lépett a törvény, ami lehetővé teszi, hogy minden, embertelen körülmények között 30 nap után 6 napot elengedjenek a büntetésből, több mint ezren kerültek börtönbe vagy vissza a rácsok mögé. A szakszervezetiek közleménye rámutat, az Országos Börtönparancsnokság (ANP) honlapján közzétett adatok értelmében az elmúlt két hónap leforgása alatt az október 19-i 25 798-ról december 19-re 23 693-ra csökkent a romániai börtönökben fogvatartottak száma, vagyis 2105-tel kevesebbek ülnek rácsok mögött. Az ANP által hétfőn közölt adatsorok szerint 833-an szabadultak a határidő leteltével, 2297-en a nem megfelelő körülmények között kerültek feltételes szabadlábra. A szabadulást megkönnyítő jogszabálynak a hivatalos tájékoztatás szerint 3130 haszonélvezője volt.

Hozzászólások