Történelmi mélyponton a lej

Írta:
2018. január 16. 16:23 (kedd) /

Történelmi mélypontra esett kedden a lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került – közölte a Román Nemzeti Bank.

A román jegybank által megállapított árfolyam szerint a lej soha nem volt ilyen gyenge az euróval szemben az európai fizetőeszköz bevezetése óta. Elemzők szerint a román valuta gyengülése összefüggésben áll a belpolitikai válsággal, amely azt követően alakult ki, hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök hétfőn este bejelentette lemondását a kormányfői tisztségből, amit kedden meg is tett.Legutóbb december végén, azelőtt november közepén volt még történelmi mélyponton a lej.A román fizetőeszköz gyengüléséhez nemcsak a belpolitikai válságok, hanem a román jegybank is hozzájárult. Mugur Isarescu jegybankelnök ugyanis korábban bejelentette: a központi bank rugalmasabban viszonyul az árfolyamhoz, és nem fogja megakadályozni minden eszközzel a lej gyengülését. A román valuta értéke az euróval szemben november első felében lépte át az addig pszichológiai határnak tekintett 4,6 lejt.A központi bank illetékesei többször emlékeztettek, hogy 2017-ben 3 százalékkal gyengült a lej az euróval szemben, ami álláspontjuk szerint nem számít túl nagy kilengésnek.

(MTI)

 

Hozzászólások