Fölszálott a páva

JelenHaz
Hétfõ, 2019. október 21., 20.29

A forradalom szele Erdélyben

A forradalom szele Erdélyben
A forradalom szele Erdélyben

Erdély irányadó közvéleménye már 1848 februárjában fokozott érdeklődéssel követte az európai eseményeket, elsősorban a francia forradalmat, de csak a Habsburg-birodalomban márciusban elkezdődött sorsdöntő változások késztették nyílt állásfoglalásra.

Azok a társadalmi rétegek, amelyek a polgári átalakulástól várták helyzetük javulását, s nemzeti közösségük jövőjének biztosítékát, reménykedve fogadták a március 13-án Bécsben s annál inkább a március 15-én Pesten kitört forradalom hírét.

Erdély tehát európai s monarchiai indíttatásra lépett a forradalom útjára, de rövidesen a saját belső, megoldásra váró kérdéseinek konfrontálódása  sajátos, egyedi kifejlődés felé terelte az eseményeket. Az, amit Erdély forradalmának szokás nevezni, voltaképpen a magyar (és székely), valamint a román és szász társadalom nagyrészt egyedi mozgalmaiból, útkereséséből, ütközéseiből állt, bár teljességgel a közös törekvések sem hiányoztak belőle. Éppen ezért 1848-1849 írott történelme csak akkor lehet reális, csak akkor tükrözi a megélt történelmet, ha az események leírásában a különböző etnikumok nemzeti és társadalmi törekvéseit mint vezérmotívumokat látja és láttatja. Ezek a törekvések természetesen nem 1848-ban születtek, hanem jóval korábban, de megvalósításukról csak az erőviszonyok megváltozása után lehetett szó. Helyzetének köszönhetően 1848 tavaszán Erdélyben legelsőként a magyarság vezető erői léptek fel azért, hogy saját programjukat és küzdelmük módszereit kialakítsák.

Kolozsvár márciusi „békés forradalma”. A kolozsvári program

Még mit sem tudott Erdély a március 15-i eseményekről, amikor 19-én a korábbi liberális ellenzék majdnem teljes vezérkara összeült Kolozsvárt, hogy állást foglaljon a pozsonyi magyar országgyűlés március 3-i felirati javaslatával kapcsolatban. Az itt elfogadott nyilatkozat üdvözli a pozsonyi feliratot, amely az alkotmány tiszteletben tartását, felelős magyar kormányt követel Bécstől. A kolozsvári értekezlet különösen fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a “két magyar hon” egyesülését kérő pontban a “magyar nemzetiség fennmaradásának legerősebb biztosítékát” látja, azért is, mert a mostani európai mozgalomban “ki tudja, mely nemzetek maradnak baráti viszonyban, melyek fognak egymás ellen támadni”.

Alighogy útnak indították a nádorhoz az előbb említett feliratot, március 20-án megérkezett a bécsi, valamint a pesti forradalom híre, ami új helyzetet teremtett. Kolozsvár történetének legmozgalmasabb napjai következtek.

A hírek azonnali hatást váltottak ki Kolozsvárt, az ifjúság tüntetni készült, a politikusok ismét tanácskozni kezdtek, hogy újragondolják az előző napi feliratuk eszméit. A március 20-i kolozsvári gyűlést joggal nevezhetjük történelmi jelentőségű eseménynek az erdélyi forradalom szempontjából. Az értekezlet közös nyilatkozatot fogadott el, amely az indoklás mellett két fő- s több alpontból állt.

1. A két haza egyesülésének előmozdítása érdekében a megyei közgyűlések szólítsák fel Magyarország központi megyéjét, Pest megyét, hogy az “Unió létesítésén munkálkodjék”, hogy Magyarország fogadja el “azon baráti kezet, amelyet néki Erdély a közelebbi országgyűlésen nyújtott”.

2. A megyék siettessék az erdélyi országgyűlés minél előbbi összehívását, amelynek feladata lesz a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség, az úrbéri viszonyok végképpeni megszüntetésének törvénybe iktatása, valamint a székelység sérelmeinek orvoslása.

Március 21-én nagygyűlést tartottak Kolozsvárt. Ez a nap ugyanazt jelentette Kolozsvárt, mint március 15-e Pesten, ezért joggal nevezték egyes kortársak e napot Erdély március tizenötödikéjének. Az ifjúság és a nép már korán reggel ellepte a főteret, s izgalommal várta a tanácskozás eredményeit. Kolozsvár ifjúsága: a három kollégium nagyobb diákjai, de a tanoncok és mesterlegények is tüntettek s mindenhol jelen voltak; élükön állt a költő Gyulai Pál, Szilágyi Sándor, a későbbi nagy történetíró, Kőváry László, aki mintaképének a pesti radikális ifjakat tartotta. Falragaszok hirdették az uniót, sajtószabadságot; hirtelen felbukkantak a nemzeti szimbólumok: zászlók lobogtak, a tüntetők háromszínű kokárdákat tűztek magukra, a Szózatot énekelték, Petőfi Nemzeti dalát szavalták.

A március 21-i városi közgyűlést megnyitó főbíró felkérte Méhes Sámuelt, a nemzeti liberális mozgalom lapjának, az Erdélyi Híradónak a főszerkesztőjét, a Református Kollégium tanárát, tanácstagot, hogy értékelje a kialakult helyzetet s terjesszen elő javaslatokat a teendőkre. A békés átalakulás érdekében Méhes szükségesnek tartotta javasolni, hogy Kolozsvárt létesüljön polgárőrség, s ehhez hozzáfűzte: kívánatos lenne, hogy “egy minél előbb tartandó országgyűlés útján” országos nemzetőrség alakuljon. Az átalakulások békés, alkotmányos kerete – hangsúlyozta Méhes – csak az erdélyi országgyűlés lehet. Ezért Kolozsvár közgyűlése indítványozza, hogy a Gubernium eszközölje ki annak összehívását.

Világosan kell látnunk: az erdélyi forradalom Kolozsvárról indult útjára, de a kolozsvári program – az egész Habsburg-monarchia átalakulásának szükségességét szem előtt tartva – alkotmányos államformát kért minden komponens országának. Ugyanakkor a program összeállítói összmagyar keretben gondolkodtak, amikor Erdély polgári átalakítását a Magyarországgal való egyesülés által vélték végrehajthatónak. Ennek előmozdítása érdekében fordult Kolozsvár a liberális mozgalom korábbi vezéréhez, Wesselényi Miklóshoz. Erre annál inkább szükség volt, mert az erdélyi országgyűlés összehívásának idejét még ki sem tűzték, márpedig a magyar országgyűlés uniós döntése csak az erdélyi diéta igenlő határozata után léphetett életbe. Wesselényit Magyarország kitüntető tisztelettel és szeretettel fogadta. Az alsóházban viharos ünneplésben volt része, s ez növelte önbizalmát. A főrendiházban már más, visszafogottabb volt a hangulat, de nem ellenséges. Wesselényi itt is erélyesen képviselte vállalt feladatát, kérve, hogy a magyar országgyűlés még az erdélyi országgyűlés határozata előtt alkosson törvényt az unióról, mert Erdélyben a diéta összeülésének időpontja bizonytalan. Érvelése meghallgatásra talált, s a felsőház is elfogadta az uniótörvényt. Pozsonyból elégtétellel jelentette Kolozsvárra id. Bethlen Jánosnak: “egy meglehetős törvénycikket alkottunk s vittünk keresztül az unió tárgyában”. Tudjuk: a teljes unióról volt szó, szemben azzal az ugyancsak erdélyiektől származó javaslattal, amely csak a két országgyűlés egyesítését irányozta elő.

A bécsi, pesti és kolozsvári események hírét s a programot ismertető kolozsvári körlevelet gyors futárok vitték az erdélyi városokba.

Mi történt Székelyföldön?

A Székelyföldön először Marosvásárhelyt indult mozgalom az itt tanuló jogászifjúság kezdeményezésére. Bözödi György, a kérdés kiváló ismerője okkal írta 1848 március Marosvásárhelyen című alapos tanulmányában, hogy a vásárhelyi márciusi eseményeknek az itt-tartózkodó magyar, román és szász ifjúság közös fellépése adott különös jelentőséget. Ez ugyanis azt a reményt csillantotta fel, hogy az erdélyi népek együtt próbálják megkeresni a közös cselekvés lehetőségét. A román ifjak között ott találjuk Avram Iancut, A. Papiu Ilariant, S. Poruţiut, akik rövidesen vezető szerephez jutnak a román nemzeti mozgalomban. A közös fellépés ugyan gyorsan tovatűnő epizódnak bizonyult, azonban mégsem kérdőjelezheti meg jelentőségét, hiszen alternatívát mutatott fel.

(Részlet Egyed Ákos tanulmányából, Elhangzott a Történelemtanárok (10.) Országos Konferenciáján, 2000-ben, www.tte.hu–Ilusztráció: A Kolozsvári Országgyűlés által 1848. május 30-án törvénybe iktatott unió allegóriája)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'