Péntek, 2018. május 25., 00.39

A hullaégető Aradon

A hullaégető Aradon
A hullaégető Aradon

A szerda esti előadást követő vastaps után egy éltesebb, rendszeres színházlátogató hölgy megjegyezte (nem kitaláció, valóban megtörtént): „borzalmas darab volt, de nagyon tetszett”.

A „borzalmas” az, hogy szörnyű dolgokat mutat be, a „nagyon tetszett” pedig azt jelzi: e borzalmakat hitelesen mutatja be, olyanformán, hogy a nézőre is meggyőző erővel hasson.

Ha a színház (meg az irodalom, művészet) nem tud a nézőre hatni, akkor megkérdőjelezhető a léte és létjogosultsága.

Ladislav Fuks (1923–1994) cseh írónak nem kell egy ilyen gonddal szembenéznie: 1963-ban megjelent regényét jószerével minden világnyelvre (és számos „kisebb” nyelvre) is lefordítottak, ami biztosan jelzi, hogy jelentős alkotásról van szó. Sőt, film is készült belőle. A színpadi változat, alulírott tudomása szerint, magyar: Gálvölgyi Judit (Gálvölgyi János felesége) műve, és tavaly februárban mutatták be Magyarországon Miskolcon a Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda produkciójaként – amelyet most láthattunk az Aradi Kamaraszínház jóvoltából és műsorában.

Hogy a regény megjelenése és az aradi színházi bemutató között 45 év telt el, azt sugallhatná, hogy „lemaradtunk”. Sajnos, semmiről sem maradtunk le: A hullaégető ma is éppen annyira aktuális, mint jó fél évszázada. Sőt: száz vagy több száz évvel ezelőtt, és tartok tőle, több száz évvel utánunk is. Mindig voltak Kopfkringlek: látszólag békés, családcentrikus, hazájukhoz hű polgárok, akik a történelem hol innen, hol onnan fúvó szeleinek hatására erre vagy arra hajlottak, és olykor teljesen váratlan, mondhatni megmagyarázhatatlan fordulatot vettek. A prágai halottégető tradicionális cseh mentalitású (otthonában csak csehül beszélő, de ereiben néhány csepp „német vért” hordozó) kisember az agymosás eredményeként a német megszállás idején hirtelen szörnyeteggé válik (mert a „szörnyetegség” eleve benne volt, csak, külső hatásra, kitörésre várt?), aki (zsidó) feleségét, két (negyedzsidó) gyermekét is képes feláldozni (megölni!) egy borzalmasan hazug, félrevezető eszme jegyében.

A Gálvölgyi János által életre keltett prágai krematóriumi dolgozó, Karle Kopfrkingl befolyásolható személyiség. Megkísérthető. Lassacskán, mert ingadozik ugyan, de mégis lenyeli a csalétket, a fenevad-hatalom megtéveszti, az ujja köré csavarja. Sok-sok millió hasonszőrűvel egyetemben, kilúgozzák testét, lelkét, szellemét.

Borzalmas. És hihető.

Jó volna tudni, hogy mindez a múlté. Hogy ilyesmi csak a hazug német nácismus terméke. Pedig dehogy. Hasonlók ma, meg holnap is megtörténhetnek, mi több, sajnos, meg is történnek a világban.

 

***

A színpadkép szinte semmi (komor, fekete háttér, néhány jelentéktelen eszköz (asztal, pad, pár láda-szerűség), olykor egy-két, bárhangulatot idéző táncosnő-jelenet – kellett valami, ami kicsit „feldobja”, látványosabbá teszi az előadást –, semmi nem vonja el a figyelmet a lényegről. Ebben a térben lépnek fel a szereplők, többen közülük fejüket, arcukat felismerhetetlenné tévő (hatalmas, szomorú kifejezésű) maszkokban, mintegy jelezve: akárkik, mindenképpen manipuláltak, ha nem is annyira, mint a „pár csepp német vérrel” bíró főszereplő.

Mit mondjak: döbbenetes előadás. Gálvölgyi Jánosnak, a (végig színpadon lévő) címszereplőnek régi és elkötelezett híve vagyok (számtalan komikus szerepében 

megcsodáltam évtizedeken keresztül), most talán kiemelkedő pályafutásának egyik legemlékezetesebb szerepében láthattam vaskakasos művésztársaival együtt: Schruff Milánnal, Szúkenyik Tamással, Ujvári Jankával, Ragán Edittel, Gergely Rozáliával, Bora Leventével, a látványtervező Kálmán Eszterrel, a mozgástetező Fejes Kittyvel, a zenét összeállító Matisz Flórával, a bábtervező Michac Gáborral, a maszktervező Juristovszky Sosával együtt.

Egy „borzalmas, de nagyon tetsző” előadáson.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas