„A nézők könyve sokat segít”
Az új esztendő első két hónapjában ismét jó néhány sikeres koncerttel örvendeztette meg a zenebarátokat az Aradi Állami Filharmónia. A vonzó programok sora most márciusban is folytatódik.
Rodica Tălmaciu, a filharmónia ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a heti hangversenyek műsorának összeállításában sokat segítenek a zenebarátok javaslatai, kívánságai. Jó ötletnek bizonyult A nézők könyve, amelyet két évvel ezelőtt indítottak „útjára”. Minden koncerten ott látható a bejárat közelében felállított asztalon. A nézők egyre gyakrabban forgatják lapjait, s egyre többen ragadnak tollat, hogy beírják kívánságaikat, észrevételeiket. A filharmónia vezetősége pedig, a lehetőségekhez mérten, igyekszik valóra váltani azoknak legalább egy részét.
Több bejegyzés utalt arra, hogy aradi zenekedvelők hiányolják a nagy orosz zeneszerző, Szergej Rachmanyinov egyik legnépszerűbb, legkedveltebb művét, a 2. c-moll zongoraversenyt, amelynek fenséges akkordjai évtizedekkel ezelőtt csendültek fel utoljára a Kultúrpalota nagytermében. A március 18-i koncerten ezt a művet fogja játszani Alina Bercu, a nemzetközi pódiumok elismert fiatal zongoraművész. A koncert második felében Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjének szvitje hangzik fel. Az aradi szimfonikusokat Mischa Katz francia karmester vezényli, akinek először tapsolhatunk itt, Aradon.
Március 22-én, hétfőn Silvia Sbârciu zongoraművésznő tart szólóestet a kistermben. Műsorát Schumann (Kreisleriana), Debussy (Preludiumok) és Prokofjev (Szarkazmusok) zongoradarabjaiból állította össze.
A hónapot kórushangverseny zárja, amelyen Rachmanyinov Vecsernyék című művét tolmácsolja a filharmónia akadémiai kórusa Daniel Robert Rădoiaş vezényletével. A Húsvét előtti nagyhét fenséges, lélekemelő atmoszféráját teremti meg a március 25-i koncerten felhangzó, muzsikába öntött 15 himnusz és imádság.
Persze az aradi zenebarátokat nemcsak a koncertek műsorának összeállítása érdekli. A bejegyzések szerint egyre gyakrabban sürgetik a Kultúrpalotában jó két évvel ezelőtt megkezdett, de már jó ideje egyhelyben toporgó felújítási munkálatok folytatását. Elsősorban a nagyterem széksorai cseréjének késését nehezményezik. Tény, hogy a tervezett munkákat a pénzhiány késlelteti. A filharmóniát a városi tanács finanszírozza. A felújításra is tőlük kapják/vagy nem kapják a pénzt a rendelkezésre álló költségvetési alap függvényében. Érthető, hogy az igazgatónő igen óvatosan fogalmazta meg a problémára adott válaszát. Nagyon reménykedik abban, hogy év végéig elhelyezhetik a nagyteremben az új székeket. Erre utalnak bizonyos pozitív jelek.
















