Hétfõ, 2019. február 18., 23.00
Könyv a két világháború közötti magyarságról

Arad, a név marad

Az asztal mellett a szerzők: Király András, Ujj János, Puskel Péter, Lehoczky Attila, Muntean Tibor, állva Horváth Levente
Az asztal mellett a szerzők: Király András, Ujj János, Puskel Péter, Lehoczky Attila, Muntean Tibor, állva Horváth Levente

„Az elmúlt 25 évben az RMDSZ különböző szintű rendezvényein szinte szállóigévé vált egy mondat: Kell egy könyv. Aradról, szűkebb pátriánkról, történelmünkről, távolabbi és közelebbi múltunkról, elődeinkről és életkörülményeinkről. Aztán megszületett 2016-ban az Arad halad egy lelkes szerzőgárdának köszönhetően, akik most itt vannak az asztalnál.

Az előbbi kötet fogadtatásából már akkor rájöttünk, hogy kell még egy könyv, s talán az sem lesz elég.

2018 decemberére elkészült az Arad, a név marad (alcíme Az aradi magyar közösség élete a két világháború között – szerk.) A hátsó borítón Károly Sándor Arad metamorphozisából idézünk, önkéntelenül is feltéve a kérdést kötetünk szerzőinek, hogy Arad halad vagy marad? És valójában mi volt az ára a maradásnak, és titka a megmaradásnak. Egyet biztosan állíthatunk: Arad, a név marad.”

 

Az idézett szavakkal vezette beHorváth Levente(az Előszó szerzője)a csütörtök esti, a Csiky Gergely Főgimnázium teljesen megtelt dísztermének közönsége előtt a második Arad-könyv bemutatóját. S ha már vele kezdtem, hozzáteszem: remekül teljesítette műsorvezetői feladatát, az egyes felszólalásokat érdekes és fontos összekötő szövegekkel vezette be. (Kár, hogy nem lett belőle újságíró.) A végére igazi meglepetést tartogatott, korabeli dokumentumfilmekből és híradókból válogatott a kort illusztráló összeállítást. És még egy mondat tőle, a könyvről: „Tudjuk és tapasztaltuk már, hogy vannak benne hibák és hiányosságok is, de kérem, fogadják úgy, mint azt a bizonyos magyar narancsot, amelyik kicsi, savanyú, de a mienk!”

S hogy erre se térjek ki még egyszer: a könyvben valóban vannak – mondjuk így: nyomdai – hibák, főleg összeírt szavak, amelyek kiküszöbölhetők lettek volna. A megértést végeredményben nem zavarják, aprócska szépséghibák csupán egy kimondottan értékes munkában.

 

***

A közönséget, a könyvet és szerzőket üdvözölve Bognár Levente alpolgármester elmondta: lokálpatriótaként vette kezébe a könyvet, amelyben sok minden olyan van, amit nem tanultunk az iskolában. Sok könyv jelent már meg, ami nem arról a valóságról szól, amit mi ismerünk – ez a könyv pedig az általunk ismert valóságról beszél. Erősítse a magyar közösséget ez a munka, tudatosítsa benne, hogy mivel járultunk hozzá mi e városhoz.

Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke sikeres megvalósításnak könyvelte el a munkát, megjegyezve: „Ami rossz benne, az legyen az én hibám, mint a könyv felelős szerkesztőjéé”, majd az általa írt I. részről (Kórkép – a Monarchiáról röviden, a Magyar Királyság a dualizmus korában, Arad a háború utolsó éveiben) beszélt, hangsúlyozva, hogy a Magyar Királyságról szóló írásban nem kerülte meg azokat a kérdéseket, amelyek végül a bukáshoz vezettek.

Muntean Tibor, a legterjedelmesebb III. rész (Kisebbségben) egyik szerzője (olyan tanulmányok jelentek meg benne, mint pl. Tények és vélemények emberekről, gazdaságról, életszínvonalról, Egy kis demográfia, Nemzet vagy anyanyelv, A felekezetek számai, Bankok, Az ipar és dolgozói). A szerző szerényen így vezette fel ismertetőjét: „unalmas, tele van számokkal”. Valóban sok a szám, a statisztikai adat, de éppen ez teszi hitelessé a tanulmányt. Engem, például, kimondottan érdekelt, hogy 1938-ban Aradon 428 személyautó volt, hogy Romániában 2002 traktor (annak jó negyede Temes, Arad és Bihar megyében), és kimutatásainak súlyát növeli, hogy azokban az említett három megyét (meg székhelyüket) hasonlítja össze. Érdeklődéssel és elismeréssel olvastam „unalmas” írásait, mint ahogy a többiekét is. Ujj János az 1919–1938 közötti magyar oktatásról és az egyházakról, a színház harminc évéről írt, Puskel Péter az aradi sajtóéletről a kisebbségi létben, a korszak kimagasló aradi közíróiról, a társasági életről, szórakozásról, szabadidőről – olyan dolgokról, amelyeket csupán statisztikai adatokkal nehéz, ha nem éppen lehetetlen megragadni. Lehoczky Attila A város és a megye metamorfózisa c. II.  és A krízis c. IV. részt jegyezte (ez utóbbiban olyan fejezetekkel, mint Túlélés a dél-erdélyi valóságban 1940–44, a II. bécsi döntés, az 1944. szeptemberi magyar támadás és következményei stb.)

A kötetben megjelent több írás nem kimondottan vadonatúj, legalábbis témáját illetően (Nagy István Arad megye közigazgatási bekebelezéséről szóló írását például jó pár éve a Nyugati Jelenben olvashattuk), de egy kötetbe gyűjtve (a nyilván átdolgozott) régebbiek is másként hatnak, és főleg az összhatás más: egyetlen könyvből a történelem iránt érdeklődő mondhatni teljes, de legalábbis jól eligazító képet kap egy korszakról, az 1918 után az erdélyi (de főleg aradi) magyarság számára bekövetkezett kisebbségi létről, a maradás és megmaradás áráról és titkáról.

Kitűnő, nagyon hasznos könyvet vehet kezébe az érdeklődő, de ne számítson arra, hogy a legtöbb írását úgy olvashatja a több mint 280 szöveges oldalt (pluszban van az érdekes korabeli személyiségek portréit, reklámokat tartalmazó melléklet), mint egy regényt. Gondolkodni, meditálni kell fölötte, az esetleg meg nem fogalmazott összefüggéseket keresni, összevetni a kérdéseket más megközelítésből tárgyaló történelmi munkákkal.

Sajnálhatnánk – most, amikor már kézbe vehettük –, ha ez a kötet (az Arad Megyei RMDSZ, a Szabadság-szobor Egyesület és az Arad Megyei Kulturális Központ), no és mindenekelőtt a szerzők jóvoltából nem jelent volna meg.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'