Vasárnap, 2018. december 16., 17.09
„Azoknak, akik jelentős szerepet vállaltak”

Az aradi Fekete Károly Ezüstfenyő-díjas

Kelemen Hunor, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (k) és az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetettjei MTI-fotó: Boda L. Gergely
Kelemen Hunor, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (k) és az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetettjei MTI-fotó: Boda L. Gergely

Az RMDSZ idén 16. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában.

Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át. Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személyt díjazott 2018. március 3-án, Marosvásárhelyen a SZKT ülése előtt.

A Szövetség 2017-es Ezüstfenyő-díjazottjai régiónkból Bartók Béla, az RMDSZ nagyszentmiklósi szervezetének elnöke, Sipos Mihály Fehér megyei állatorvos és Fekete Károly közgazdász.

Az RMDSZ honlapján olvasható sajtóközleményből sajnos, nem derül ki, hogy Fekete Károly hol él, hol tevékenykedik, és hasonló helyzetben van még további három társa, egy lelkész, egy zenetanár és egy nyugalmazott zenetanár, pedig bizonyosan akadnak az országban, akiket ez érdekelne. Nyilván nem várható el, hogy valamennyi kitüntetettről részletes méltatást tegyenek közzé, de az igen, hogy legalább azt a helységet, megyét feltüntessék, ahol dolgoznak.

Talán majd jövőre.

Egyébként, meggyőződésünk szerint Fekete Károly, az Aradi Kölcsey Egyesület alelnökét (az aradiak és a Nyugati Jelen olvasói biztosan ismerik a nevét) nem közgazdászként kapta (bár bizonyára ilyen minőségében is kiváló), hanem azért, mert az elmúlt években, beleértve a jelent is, „jelentős szerepet vállalt” szűkebb pátriája magyarságának érdekében.

Díjazásához mindenesetre gratulálunk!

-r -a


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'