Péntek, 2017. október 20., 17.00
Opera Omnia-életműdíj Pongrácz Máriának!

„Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem!”

Az Opera Omnia-díj tulajdonosának köszönő szavai
Az Opera Omnia-díj tulajdonosának köszönő szavai

Az Írószövetség temesvári szervezetének Szent György téri székházában december 4-én, csütörtökön adták át a 2013-as évre szóló Irodalmi díjakat. A tíz díjazott között van Pongrácz P. Mária író, műfordító, újságíró, lapunk munkatársa, aki ez alkalommal a zsűri nagydíját, az Opera Omnia-életműdíjat vehette át Cornel Ungureanu írószövetségi elnöktől. Az Írószövetségi Irodalmi díjakhoz járó pénzjutalmakat a temesvári Polgármesteri Hivatal biztosította.

 

A Marian Odangiu írószövetségi titkár elnökölte zsűri öt irodalmi díjat és három különdíjat adott át a tavalyi év legjobbnak ítélt kötetek szerzőinek. A zsűri elnöke tréfásan megjegyezte, hogy a kisebbségi nyelveken író szerzők jártak a legjobban, mert az életműdíjas magyar Pongrácz P. Mária mellett a szerb Stevan Bugarski „Monasti o monastirima”kötetéért megkapta a legjobb irodalomtörténeti, illetve esszékötetért járó díjat, a Németországban élő bánsági költő, Ilse Hehn pedig a zsűri különdíjában részesült „Csalóka fények. A Securitate, a gondolat rendőrsége” című, látványos kivitelezésű verseskötetéért. „Nálunk nincsenek külön kisebbségi szerzőknek járó díjak – hangsúlyozta Marian Odangiu írószövetségi titkár – csak a könyvek értéke számít a megmérettetés során!”

Pongrácz P. Máriának Cornel Ungureanu írószövetségi elnök adta át az Opera Omnia-nagydíjat, kiemelve, hogy az írónő a nagy elődök, Franyó Zoltán, Endre Károly és a többi nagy bánsági magyar író életművének az őrzője és folytatója. „Pongrácz Mária a temesvári irodalmi élet kiemelkedő alakja, a román, magyar, német és szerb írók közötti barátság éltetője” – mondta Cornel Ungureanu.

Az író kollégák nevében dr. Bárányi Ferenc gratulált Pongrácz Máriának az irodalmi nagydíjhoz. „Fiatal újságíró korából ismerem Pongrácz Máriát – mondta köszöntője során dr. Bárányi Ferenc – egész életében rólunk, bánságiakról írt, attól függetlenül, hogy ki milyen nyelven beszélt. Marika a miénk, a bánságiaké és nagy öröm a számunkra, hogy megkapta az Opera Omnia-nagydíjat!”

A megtisztelő irodalmi nagydíj átvétele után Pongrácz P. Mária az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „1967-ban jelent meg az első könyvem. Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem. Ez a díj elismerése nem csak az én irodalmi tevékenységemnek, de úgy érzem, hogy aki ennek szenteli az egész életművét, azt előbb utóbb elismerik.” Pongrácz Mária végül azt is hozzátette: „Tulajdonképpen a novelláskötetemért, A kopasz városért szerettem volna díjat kapni, de amikor meglátták, hogy milyen életművem van, kivettek a prózai kategóriából és a nagydíjra jelöltek.”

Befejezésül még csak annyit: a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti barátság hangoztatása nem üres szólam csupán, de minden írótalálkozón tetten érhető valóság, és bármilyen meglepő, ők őszintén örülnek egymás sikerének, a többiek kiemelkedő eredményeinek. Pongrácz Mária, az Opera Omnia-díj friss tulajdonosa immár egy fél évszázada kiemelkedő személyisége és katalizátora ennek a sokszínű bánsági irodalmi életnek.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu