Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 17.29

Bemutató a Kölcsey Színpadon

 
2009. február 27., 20.44
Péntek

Pávai tanár úr elköltözése óta, Faragó Zénó a Temesvári Állami Színház jelenlegi, a Kölcsey Színpad régi tagja tanította be a darabokat.

Ezen apropón gondolkodva, rákattintottam s az internet elsőnek egy kommentárt adott ki, amelynek néhány sorát most idézném: ,,Csütörtök délután (2001 febr. 15) a Kölcsey Színpad jubileumi előadását telt ház tisztelte meg...”, vagy ,,A legfigyelemreméltóbb alakítást ezen a délután Faragó Zénó és Molnár Márta nyújtotta, Pávai Gyula szerint ők azok, akik a nagy elődök nyomába léphetnek.”

Két dolgot megér tovább gondolni ezen idézetek alapján.
Az első Pávai Gyula tanár érdeme, aki íme 18 évig, a megalakulástól napjainkig fenn tudta tartani ezt az egyesületet. Mennyi örömet és hasznot hozott ez az aktivitás, főleg azoknak, akik játszottak a színpadon, szinte lehetetlen felmérni. Megtanultak helyesen beszélni, megszokták a közönség előtti beszédet, aminek manapság egyre jobban hasznát vehetik, például, interjúk alkalmával, de párkapcsolatok kialakulásában és azok fenntartásában is. Megtanultak kommunikálni.
Sokuknak egész további életét befolyásolta az a pár év, amit a színpadon töltöttek. Úgy mint pl. Zénó életét, aki íme színész lett, s bizonyára szép karrier vár rá.
(Annyira sok információt találtam az interneten a Kölcsey Színpadról, hogy arra gondoltam felkérem Pávai urat, szedje össze az adatokat, hogy azokat kiadhassuk egy kis kötetben.)
Ezúton hívom fel, főleg a szülők figyelmét, hogy íme egy lehetőség, lehet színészetet, közszereplést tanulni Aradon. Kár lenne kihagyni. Hogy megéri, nem fér hozzá kétség. Amint említettem, könyvet lehet írni a sok jó eredményről. Fogják hát kézen csemetéiket és jöjjenek el, hátha kedvet kapnak rá.
A másik dolog pedig, íme itt egy fiatal, aki tenni akar valamit közösségünkért, s aki kevés, szinte semmi anyagi haszon reménye nélkül, rengeteg energiát és időt szán erre a képzésre. Annyit legalábbis megérdemel, hogy jelenlétünkkel megtiszteljük, megnézzük munkája eredményét.

Kedden este, március 3-án 19 órakor a minorita kultúrházban bemutató előadást tartanak a Kölcsey Színpad növendékei. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'