Szombat, 2018. április 21., 22.15

Erkel est Resicabányán

A Magyar Napok soron következő programja az Erkel év jegyében történt, Erkel Ferenc emlékünnepélyre került sor szombaton 18 óra 30 perctől a Havas Boldogasszony római katolikus templomban. Bagyinszki Zoltán Gyula városának művelődési tanácsosa tartott vetítéses  előadást a híres zeneszerzőről. 

Az alapos és érdekes előadásban megismerhettük a Gyulán született zeneszerzőt, többek között  a szülőházát, a német templomot,  ahol először találkozott a zenével. Bemutatásra kerültek különböző kéziratok, meghívók, plakátok, fényképek, levelek, melyekből Erkel személyisége rajzolódott ki. Még azt a táviratot is láthattuk, melyet a nagy zeneszerző halálhíre alkalmából küldött a kolozsvári polgármester. Továbbá  a gyulai himnusz múzeumról is hallhattunk,  láthattunk képeket,  arról a helyről, ahol az országok himnuszai olvashatók, meghallgathatók s, amely egyedülálló Európában és a világon is. Megismerhettük Gyula épített örökségét, a felújított kastélyt, néhány műemlék épületet, a legvirágosabb város díjat nyert várost. Az előadó nagy szakértelemmel mutatott be náhány magyarországi kastélyt is. A szervező Platanus Egyesület mellett a Rózsafűzér Társulat Magyar csoportja is megajándékozta az előadót, mégpedig saját készítésű fonott kaláccsal és egy üveg borral. Pál József Csaba főesperes, plébános is megköszönte az előadónak mindazt, amit bemutatott és kiemelte, hogy valóban nagy kincset hagytak ránk őseink, amit érdemes őrizni. A templomi együttlét ünnepélyesen, a Himnusz eléneklésével zárult, melyet  orgonán kísért  Surdu Cristine kántor és a Hóvirág Daloskör vezetett. A parókia nagytermében szeretetvendégséggel folytatódott az együttlét, ahol Kiss Ferenc gyulai citeraművész kísérte hangszeren a dalra fakadókat. Bálint Erzsébet, a Platanus Egyesület elnöke ismertette a Magyar Napok további programját: október 12-én, kedden 17 órától a Magyar Művelődési Házban Fülöp Lídia lugosi író könyvbemutatója lesz, 14-én Oravicabányán Arany János emléktábla avatásra kerül sor, október 16-án, szombaton 20 órától  hagyományos szüreti bál lesz, a Stefan Anghel Iskolaközpont éttermében, és végül október 21-én 17 órától megemlékezés az 1956-os forradalomról, a Magyar Művelődési Házban. A további programokra mindenkit szeretettel várnak.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas